~Ayumi 19.Fejezet~

Ahogy végeztünk Baltal, megnnyugodtam. S tudom, most már ha el is jön értem a halál, nyugodt szívvel hagyok itt mindenkit. Yun megpróbált farkasháton vinni. Én bármennyire is kapazkodtam, néha majdnem lebucskáztam. A fájdalom még mindig tombolt bennem, a nyílás körül a bőröm, mintha lángolna. Mikor megérkeztünk a házhoz, Tao rohant ki, s karjaiba vett. -Auh.-nyüszögtem s kezdtem elveszteni az eszmélletemet. Zitao bevitt egy szobába s lefektetett az ágyra. Aprókat lélegezve éreztem hogy nem bírom sokáig. Nagy erőfeszítésembe tellett, de ellkaptam a pólóját s közelhúztam egy utolsó csókért. Szemeiből könnyek peregtek, s csurogtak végig az arcomon.-Szeretlek.-suttogtam és elvesztettem az eszméletemmet. Tudom furcsa gondolatok, de furcsa a halál. Sötétségbe burkolózva, s a fájdalom kiáltását hallgatva nyugodtam meg. -Ayumi!-hallottam valaki kiabálását a túlról. d melegség borult szét az arcomon. A vágás egyre kevésbé volt érezhető, de a mellkasom minden pillanattal nehezebbé vált. Semmi kétség meghaltam! De hol van omma? Na és Hongbin? Egyikük sem hagyná ki hogy üdvözöljön odalent. A Mennybe pedig biztos nem kerültem, mert sok rosszat tettem az életben. -Ayu.-hallottam egy nagyon ismerős hangot a sötétség mögül. ~Itt vagyok!-kiabáltam az elmémben de a testem nem engedelmeskedett. Egyre erősebben, s erősebbek küzdöttem a letaglózó homály ellen. Míg végül tisztulni kezdett. Lassan törtek elő az emlékek és azoknak az arcai akiket szeretek. Az ujjam megmozdítottam, s belül szinte ujjongtam hogy sikerült. -Ayu!-szólt hozzám aggódva Tao s éreztem ahogy valaki megfogja a kezem. Erősen küszködve győztem le az uralkodó sötétséget, s kinyitottam topáz színű pilláimat. Az első próbálkozás, kellőképpen homályosra sikeredett, így nagyokat pislogva vártam. -Fent van!-hallottam ahogy kiabál mindenkinek. Forró s könnytől nedves ajkait az enyémekre tapasztotta. A szívem olyan hevesen kezdett dobogni, mintha ez lett volna életünk lehelső csókja. -Jó reggelt Hófehérke.-kuncogott Soyun a bátyám karjai között. -Ha megint Hófehérkének hívsz, szétrágom a berendezést!-fenyegettem meg erőtlen hangon. Mire csak egy kis kuncogás volt a válasz. Lassú, mély lélegzetvétellekkel próbáltam magam erőltetni, s elkezdtem felülni. -Ne ülj fel!-szólt rám aggódva Jongin és visszatólt fekvőhelyzetbe. Ez most szórakozik velem? Én itt halálközeli élményben voltam, s erőltettem magam hogy fell tudjak kelni erre visszanyom? Bárgyú arcal feküdtem két napig, mire teljesen felépültem. Tao végig velem volt, s vigyázott rám. A lelkem pedig teljesen megnyugodott.