Figyeltem az esti erdőt. Ma már senki se fog kimenni, és a vámpírok se fognak mozgolódni, mivel az egész erdő kén és pokol szagú. Tudom ki az. Tudom mit akar.
-Balfhegor! - suttogtam a nevett, mire megjelent pont a faház előtt. Gyors léptekkel mentem le a lépcsőn, és vágtam ki a bejárati ajtót.
-Örülök a megtisztelő hívásnak Soyun Alfa. - hajolt meg. Gúnyos vigyora kivillant.
-Soyun? - hallottam Reita bizonytalan hangját.
-Menj vissza! Nem mehet be, bent biztonságosabba. - néztem hátra. Bólintott, és bezárta az ajtót. De tudom, hogy az ablakból a falka is figyel.
-Gyönyörű lány. Kár lenne érte! - vette le a kapucnit a fejéről, Én pedig támadó pózt vettem fel.
-Ha hozzá mersz érni! Darabokra szaggatlak Te bestia! - morogtam rá. Remegni kezdett a Föld alattam, kezeimben pedig tűz golyók jelentek meg.
-Nőtt az erőd apád halála óta. Tehát nálad van az amit keresek. - mondta, közben közeledni kezdett. Lassú macskás léptekkel. -Nincs nálam amit keresel. Se a könyv. Se a kulcs. Tudom mit akarsz, de nem tudom apám hová rejtette. - lejebb hajoltam picit, szemeim megvillantottam.
-A kő maga Te vagy. A kulcs pedig apád a hegyekbe rejtette, a könyv pedig már nálam van. - mondta vigyorogva.
-A kő kivált belőlem amikor Alfa lettem. - mondtam. Meglepődött.
-Tehát nem bírta a tiszta Alfa véred. Érdekes. Akkor hová raktad? - nézett rám.
-Amióta Alfa vagyok nem tudom hol van. - kicsit kiegyenesedtem. -Az kizárt. - nézett rám.
-De, pedig így van. Szóval hagyj békén engem és a falkám is. Nincs közöm a hülye dolgaidhoz! - mondtam neki mérgesen.
-Igazad van. - mosolygott. -De azért még találkozunk Soyun! - fejére húzta a kapucnit és eltűnt. A házzal szembe fordultam, a Föld remegése abba maradt, a tűz golyók pedig eltűntek.
Mérges voltam, fáradt, és álmos.
Bementem, és egyenesen a szobámba mentem.
-Reita ma itt marad! - szóltam még le. -Senki se léphet ma ki a házból! - zártam be az ajtót. Ahogy lefeküdtem, Jongin jelent meg a szemem előtt.
-Jól vagy? - kopogott be Tao.
-Miért kérdezi ezt minden ember? - sóhajtottam.
-Reflex. - feküdt mellém.
-Ayumiba vésődtél. Döntöttél már milyen kapcsolat lesz köztetek? - néztem rá.
-Szerelmi. - suttogta.
-Úgy érzem Kai is ezt választotta, mivel nem álmodtam még rosszat. - mosolyogtam rá.
-Mit érzel amúgy? Ha Őt látod? - bújt hozzám.
-Teljes leszek. - mosolyogtam.
-Akkor, Ayumi is ezt érzi? - kérdezte.
-Persze. Minden farkas ezt érzi. Luhan is Reita iránt. - mondtam.
-Ez jó akkor. - mosolygott.
-Na, aludjunk, álmos vagyok. - motyogtam.
Másnap gondoltam kicsit sétálok kint. Tao amúgy is elment, meg a falka is szét néz a faluban, meg az erdőben.
-Egyedül? - hallottam meg Jongin hangját.
-Ezt Én is kérdezhetném. - ugrottam le a szikláról. -Mit keresel itt? És egyedül? - húztam rajta össze a pulcsit.
-Sétálni akartam, csak eltévedtem, és láttalak itt, gondoltam ide jövök.
-Jól tetted. - mosolyogtam rá. Hirtelen hajolt le, és nézett a szemembe. Lassan közeledett, és ajkait az enyémhez nyomta. Mint egy mágnes, úgy tapadtam hozzá, és túrtam a hajába.
-Ezek szerint már választottál. - motyogtam.
-Igen. És Te kellesz nekem. - homlokát a homlokomnak döntötte.
-Ezzel nagyon boldoggá tettél. - suttogtam.
-Gondoltam. - mosolygott.
-Menjünk, megmutatom hol lakunk. Ott még amúgy se voltál. - mosolyogtam rá.
-Rendben. - kézen fogott, és úgy idultunk el a faházhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése