~Ayumi. 13. Fejezet.~

Egy fura lény valami féle fekete tündér látogatott meg minket, a szívem hevesen vert és folyton Tao felé pillantgattam nehogy valami baja essen.
-Felesleges pakolni, akár most is indulhatunk.-vágtam a tündérhez. A tündérekről mindenkinek a kis miniszoknyás, pillangó szárnyas csajok jutnak eszébe de nem fenékig tejfelek azt nem tudják. Elbúcsúztam Taotól a szívemet otthagytam neki, de a fájdalmat nem láthatja rajtam senki. Nem félhetek! Jongin is átkarolt majd a fekete szárnyas madár elé álltunk. Tudom hogy tisztelni kell őt, de azt nem szabhatja meg hogy mit gondoljak.
-Élvezetes lesz az utazás.-vigyorgott engem meg kirázott a mosolyától a hideg. Vállunkra csúsztatta a kezeit és egy szemvillanásnyi idő alatt egy hatalmas őserdő szerűség közepében találtuk magunkat. A fákat moha lepte el és kígyók siklottak fel rajtuk, még jó hogy nem félek az ilyen „ijesztőnek” vélt állatoktól. Például a kígyókat pókokat kifejezetten szeretem. Lassan lépkedtünk a tündérke után.
-Tündérkém, hová megyünk?-pislogtam a hátára mire felnevetett.
-Hát kiskutyám, majd meglátod.-nevetett fennhangon.
-Tündérkém?-kérdezte elfojtott hangon tőlem Soyun.
-Miért?-vontam vállat-A tündérkém megnevezés nem sértő.-megálltam és teljes csendben figyeltem a hangokat-Sikoltás?-suttogtam ahogy hallgatóztam. Előre futva verekedtem át magam a hatalmas lapuleveleken és ágakon.
-Állj már meg Ayumi!-hallottam Soyum kiabálását.
-Van egy tippem ki fog meghalni.-hallottam a tündérke hangját.
-A nénikéd térde kalácsa.-morogtam magamnak és egy hatalmas barlang szája előtt torpantam meg.-A pokol kapuja?-kiabáltam rá meglepetten.
-Ahogy mondod.-mosolygott rám a tündérke.
-Ez most komoly?-akadt ki Yun és az idegtől tűzgömbök keletkeztek a kezében miközben remegett.
-Nyugi Yun. -fogtam meg a kezét és a vízzel eloltottam a benne lángoló tüzet.-Megcsináljuk.-néztem őszintén a szemeibe. Egy aprót bólintott én pedig elengedtem a kezét és a kis tündérkém mellé álltam.- Na meg ha rajtam múlik te mész haza élve.-vontam vállat és beindultam a barlangba.
-Nem túl előnyös hozzáállás.-lépkedett utánam ruganyos mozgással a vezetőnk.
-Ez nem hozzáállás hanem tény.-válaszoltam neki amíg Yun lemaradt-Nem fogom hagyni hogy neki baja essen és azt sem hogy a bátyámnak fájdalmat okozzon vele.
-És mi lesz a te pároddal?-megtalálta az egyetlen dolgot ami miatt én is szeretnék élni.
-Átvészeli, ott van neki az unokanővére.-hajtottam le a fejemet és azt kívántam bár csak most Tao karjai között lehetnék. Bárcsak nem születtem volna farkasként és normális életem lehetne. Talán most nem kockáztatnám az életemet mindenkiért, hanem otthon főznék a férjemre, óvodába vinném a gyerekeket és élhetnék. De nem! Nekem pont farkasnak kellett születnem és kockáztatnom a fikarcnyit sem érő életemet olyanokért akiket talán soha nem ismerek meg. Rühellem emiatt az Istennek nevezett elemet. Már ha létezik!-Isten chh. -prüszköltem mire Yun és a fekete hajú cukipofa felvont szemöldökkel rám meredt. Mindegy, eldöntöttem! Ha úgy alakul és meg kell halnia valakinek én leszek az! Hiányozni fognak, Hyung ölelései, Woonie okoskodása és a többiek. De legfőképpen az éppen csak megismert bátyám és a szerelmem.-Ha már lemegyünk, remélem az ördöggel is találkozok.-motyogtam előre mikor bekukucskáltam az egyik sarkon.
-Ne beszélj hülyeségeket!-háborodott fel Soyun.
-Miért?-fordultam hátra-Ha már tanulmányi kirándulásra jöttünk ahol az életünket kockáztatjuk olyanokért akiket sosem ismertünk és talán nem is fogunk, legalább valami olyat is lássak amire kíváncsi vagyok.
-Te kíváncsi vagy az ördögre?-hallottam az enyhe megbotránkozó hangot Yun hangjában.
-Figyelj! Ha már az istennek nevezett kis kölköt nem láthatom legalább a genyót hadlássam. Legalább ha túlélem mondhatom hogy találkoztam az ördöggel, nem csak azt hogy jártam a pokolban.
-Fura egy lány vagy te.-vágott meglepett fejet a tündérke.
-Köszönöm.-hajoltam meg és befordultam az utolsó sarkon. De az én szerencsémmel nekimentem egy rohadt nagy ajtónak.-Ó hogy az a...-fogtam meg az orrom.
-Így jár az aki hülyeségeket beszél.-kuncogott rajtam Yun mire rányújtottam a nyelvem mint egy ötéves.
-Furcsa egy páros vagytok ti ketten, Soyun alfa: Nyugodt, előre gondolkozó és kimért. Te pedig Ayumi a gyermeki hevesség, meggondolatlanság és kíváncsiság vagy. Nem is tudom melyikőtöknek szurkoljak. Érdekes egy menet lesz az biztos.-állt felettünk a tündérke.
-Maradjunk annyiban hogy a nyugodt királynő fog nyerni.-morogtam és észrevettem egy akkora rést az ajtón amin beférünk.
-Köszönjük a vezetést.-hajolt meg Yun a pasi előtt.
-Te nem jössz?-mutattam befelé miközben a csávóra néztem.
-Innentől nektek kell boldogulni, én nem léphetem át ezt az ajtót.-mosolygott rám.
-Hát akkor köszi tündérke.-vigyorogtam rá és intettem neki hogy hajoljon le. Kíváncsian hajolt le én pedig egy puszit nyomtam az arcára, tényleg olyan vagyok mint egy ötéves.
-Hát igazán nincs mit.-nevetett.
-Menjünk.-nyújtotta felém a kezét Soyun.
-Hajrá jók.-doromboltam és megfogtam a mancsát. Bebújtunk a résen és egy hihetetlenül gusztustalan világ tárulkozott elénk. A mérhetetlen rothadt hús és émelyítő kénszag fullasztóan hatott rám, a meleg már a tüdőmet is égette és a sikoltás! Begörcsölt a fejem tőle. A vörös sziklák mögött bujdokolva haladtunk egyre beljebb a pokolban. Egy arcot pillantottam meg. Ismerős de még is ismeretlen arc volt.-Mama?-fagytam le a kikötözött és kampókkal felakasztott ember előtt.
-Menjünk Ayu!-rántotta meg a kezem Yun.
-Mama!-szóltam hangosabban és szinte osonva rohantam oda hozzá.
-Ayumi?-nézett meglepetten az édesanyám.
-Mit keresel te itt?-gyűltek könnyek a szememben ahogy láttam hogy csurog a vér a húsába mártott kampók miatt.
-Mikor otthagytalak titeket, aláírtam a pokolba induló vonat belépőjegyét. -fordította el a fejét-Sajnálom.
-Tovább kell mennünk.-fogta meg a derekam Soyun maszkszerű arccal.
-Meg kell mentenünk.-csurogtak a könnyek az arcomon.
-Nem tehetsz érte semmit. Ha már ide került, nem juthat ki.
-Nem érdekel!-kisebb tornádóval emeltem fel magam és leaggattam majd levittem a földre.-Minden rendben lesz.
-Menjünk.-kapta el a kezemet Yun én pedig édesanyámat húztam magam után.