~Ayumi 19.Fejezet~

Ahogy végeztünk Baltal, megnnyugodtam. S tudom, most már ha el is jön értem a halál, nyugodt szívvel hagyok itt mindenkit. Yun megpróbált farkasháton vinni. Én bármennyire is kapazkodtam, néha majdnem lebucskáztam. A fájdalom még mindig tombolt bennem, a nyílás körül a bőröm, mintha lángolna. Mikor megérkeztünk a házhoz, Tao rohant ki, s karjaiba vett. -Auh.-nyüszögtem s kezdtem elveszteni az eszmélletemet. Zitao bevitt egy szobába s lefektetett az ágyra. Aprókat lélegezve éreztem hogy nem bírom sokáig. Nagy erőfeszítésembe tellett, de ellkaptam a pólóját s közelhúztam egy utolsó csókért. Szemeiből könnyek peregtek, s csurogtak végig az arcomon.-Szeretlek.-suttogtam és elvesztettem az eszméletemmet. Tudom furcsa gondolatok, de furcsa a halál. Sötétségbe burkolózva, s a fájdalom kiáltását hallgatva nyugodtam meg. -Ayumi!-hallottam valaki kiabálását a túlról. d melegség borult szét az arcomon. A vágás egyre kevésbé volt érezhető, de a mellkasom minden pillanattal nehezebbé vált. Semmi kétség meghaltam! De hol van omma? Na és Hongbin? Egyikük sem hagyná ki hogy üdvözöljön odalent. A Mennybe pedig biztos nem kerültem, mert sok rosszat tettem az életben. -Ayu.-hallottam egy nagyon ismerős hangot a sötétség mögül. ~Itt vagyok!-kiabáltam az elmémben de a testem nem engedelmeskedett. Egyre erősebben, s erősebbek küzdöttem a letaglózó homály ellen. Míg végül tisztulni kezdett. Lassan törtek elő az emlékek és azoknak az arcai akiket szeretek. Az ujjam megmozdítottam, s belül szinte ujjongtam hogy sikerült. -Ayu!-szólt hozzám aggódva Tao s éreztem ahogy valaki megfogja a kezem. Erősen küszködve győztem le az uralkodó sötétséget, s kinyitottam topáz színű pilláimat. Az első próbálkozás, kellőképpen homályosra sikeredett, így nagyokat pislogva vártam. -Fent van!-hallottam ahogy kiabál mindenkinek. Forró s könnytől nedves ajkait az enyémekre tapasztotta. A szívem olyan hevesen kezdett dobogni, mintha ez lett volna életünk lehelső csókja. -Jó reggelt Hófehérke.-kuncogott Soyun a bátyám karjai között. -Ha megint Hófehérkének hívsz, szétrágom a berendezést!-fenyegettem meg erőtlen hangon. Mire csak egy kis kuncogás volt a válasz. Lassú, mély lélegzetvétellekkel próbáltam magam erőltetni, s elkezdtem felülni. -Ne ülj fel!-szólt rám aggódva Jongin és visszatólt fekvőhelyzetbe. Ez most szórakozik velem? Én itt halálközeli élményben voltam, s erőltettem magam hogy fell tudjak kelni erre visszanyom? Bárgyú arcal feküdtem két napig, mire teljesen felépültem. Tao végig velem volt, s vigyázott rám. A lelkem pedig teljesen megnyugodott.

~Soyun. 18. Fejezet ~

Tombolt bennem az adrenalin. Tudtam,éreztem, hogy Jaejoong Balt mellett állt, de nem gondoltam, hogy harcolni is fog, főleg azt nem, hogy meg is vágja Ayumit.
Jaejoong csak hörgött a fogaim közt, aztán egyetlen harapással eltörtem a nyakát.
Balt persze nem erre számított, de a döbbenet hamar eltűnt az arcáról. Ayumi nehezen kapott levegőt, de még élt.
-Igaza volt Jj-nek. Erős vagy. És bátor, hogy szembe mersz szállni velem. Lassan raktam a mancsaim, hogy elé álljak, de látszott hogy van benne egy kis félsz, ezért hátrált. Ember alakot vettem fel, és pár indából magamra növesztettem egy "ruhát", hogy takarjon.
-Rossz emberrel... Bocsánat! Farkassal kezdtél ki. - néztem rá, szemeim teljesen elfeketedet, mivel Ayumi eszméletlen, a gyűrűje segít, amitől mintha bennem lenne Ő is. Balt persze erre se számított, főleg amikor megcsillant a kövem és a gyűrű rajtam.
-Az a mocsok!! Képes volt nektek adni a Teremtés gyűrűjét? - sziszegte.
-Szóval így hívják ezt a kis bizsut? - emeltem meg a kezem. -Tudod Bal. Szólíthatlak így? Kicsit hosszú a neved, de mindegy is. Nos... Azt ugye tudod, hogy egy oroszlán, hogy védi a kicsinyeit? - összezavarodott. -Megsúgom neked. Megöli azt aki akárcsak rá néz, vagy megtámadva elkergeti. De! - jobbra-balra járkáltam, a de szócskánál megálltam, s felmutattam a mutató ujjam, és rá néztem. -Egy Farkas! Úgy védi a falkáját, hogy megöli a támadót, és nem csak elkergeti. És ebből mi következik le neked? - néztem rá. Nem értette mi van. Látszott rajta. -Se tipp, se semmi? Hmm... - fogtam meg az állam. Újra farkas bőrbe bújtam, és elkezdtem támadni, amikor már eszméletlen volt, ember lettem, és oda rohantam Ayumihoz. Kihúztam magamból a tőrt amit belém vágott Balt, Ayu fejét pedig az ölembe vettem a fejét -nem voltam meztelen, újra indák és levelek takartak.
-Ayumi! Segíts, kelj fel kérlek! Egyedül nem tudom elmondani a verset! - keltegettem. Szerencsére a seb már nem vérzet, de lehet van belső vérzése, az nagyon lassan gyógyul, mert a vérünk más, mi mások vagyunk. -Ayu kérlek! Tao miatt kérlek. - pofozgattam.
-Még egyszer pofon vágsz, leharapom a kezed. - morogta. Felnevettem.
Na akkor... - megfogtam Ayu kezét, feljebb húztam a mellkasomhoz, hogy Ő is lássa Balt, aztán elkezdtük
~Csúfos rosszal szembe szállunk,
Kérjük szépen váltsd be álmunk.
Szűnjön meg a sötétség,
Tisztuljon ki végre az ég.
Pusztuljon el a gonosz,
Hogy elvesszen minden ami rossz.

Balt üvöltve rogyott térdre, mi pedig csak mondtuk és mondtuk,  amíg hatalmas karmos karok nem nyúltak fel érte, és húzták a mélybe.
-Vége. - motyogta Ayumi.
-Igen. - homlokom a fejének döntöttem.
-Menjünk a fiúkhoz. - motyogta. Látszott, hogy alig van ereje, de tartja magát.
-Gyere. - lassan álltam fel vele. -Most farkason fogsz utazni. Tudsz erősen kapaszkodni? - Bólintott. Átváltoztam, felmászott, és mire a partra értem kétszer majdnem lefordult rólam. A párton várt egy csónak, amit még Kris és Lay rendezett ide. Igaz, kicsit messzebb van így Jeju és csak másnap délután értünk oda, de ott voltunk. Kris készített oda pokrócot, és ruhát nekünk.
Fáradt voltam a harc és a vezetés miatt, de legalább Ayumi él.

-Soyun! - kiabált Tao. Aztán mindenki megjelent, Tao pedig kivette a kezemből Ayumit, és rohant is be vele. Én pedig a homokra rogytam, és elvesztettem az eszméletem. Kimerültem. Még hallottam ahogy Reita kiabál, hogy Soyun,, majd Kait is éreztem, de innentől kép szakadás.

~Ayumi 17.Fejezet~

Reggel kómásan ültem fel Tao mellett az ágyon, még mindig a tegnap éjjel hatása alatt álltam.

-Jó reggelt. -dorombolta a fülemben miközben a fülem mögötti részt csókolgatta. A gerincem beleremegett és a szívem is az övével párhuzamosan felgyorsult.

-Neked is.-fordultam felé és ajkam az övére tapasztottam. Az ölébe húzott én pedig a hajába túrtam.-Megőrjítesz!-suttogtam miközben kicsit elváltam tőle.

-Ahogy te is engem.-kuncogta és összekulcsolta a kezeinket. Az ölében ülve néztem az arcát és elmémbe véstem minden egyes vonását. Talán utoljára láthatom.

-Szeretlek.-simítottam végig az arcán és a szívem is belefacsarodott ahogy elképzeltem hogy többet nem érinthetem meg.

-Én jobban.-húzott közel és megcsókolt. Teljesen hozzá bújtam és a szívverését hallgattam.

-Menjünk ki.-suttogtam pár perc elteltével, s nagy nehezen felöltöztünk és kimentünk.

-Pont jókor jössz Ayu. -fogta meg a kezem Soyun -Mondanunk kell nektek valamit.

-Igen.-hajtottam le a fejemet-El kell mennetek.

-Mi?!-hápogott Tao mögöttem.

-Nem biztonságos itt nektek. Jongin-éknek van egy házuk messze innen, oda kell mennetek.-magyarázta Yun.

-És ki fog vigyázni az emberekre ha olyan messze lesznek?-értetlenkedett Junhyung.

-Ti!-pillantottam rá.

-Te megvesztél? Hogy képzeled hogy itt hagylak teljesen egyedül?!-kiabált rám.

-Hyung. -suttogtam, fájt hogy így kiabál. Mivel tudja hogy nekem fontos hogy biztonságban legyen.

-Ne Hyung-ozz itt nekem!-vágta földhöz a pólóját ami a kezében volt.

-Na idefigyelj Yong Jaesoon!-kiabáltam a valódi nevét-Fogd fel hogy én vagyok az Alfa és azt csinálod amit mondok! És én azt mondom hogy elmész abba a tetves házba és ott nézed a négy falat! Nem mész ki! Nem telefonálsz! Nem csinálsz semmit! Megértetted??! Ott ülsz és várod hogy Soyun szóljon hogy kijöhettek!

-Nekem ő nem parancsolgat!

-De ha én nem élem túl akkor ő fog parancsolgatni!-kiabáltam és könnyes szemekkel kirontottam a házból. Ledobáltam a ruháimat és farkas bőrbe bújva rohantam. Tudom hol van az a Jejun-i ház így arra iramodtam meg. De megálltam félúton és lassú gyaloglásban mászkáltam körbe az erdőben.

~Hol vagy?-hallottam meg Hyung hangját a fejemben.

~Hagyj békén!-morogtam és visszaindultam a tengerpart felé. Ott emberré alakultam és bementem a vízbe.

-Tudtam hogy itt vagy.-jött be mellém Junhyung és átkarolta a derekamat.

-Megmondtam hogy hagyj békén.-jött fel morgás a torkomból.

-Hogy értetted ha te meghalsz?-suttogta.

-A jóslat szerint valamelyik alfa meg fog halni. Én pedig nem fogom hagyni hogy Soyun legyen az.-játszadoztam a vízzel és egy vízbuborékban lévő hallal néztem farkasszemet.

-Nem magadra gondolsz először.-motyogta.

-Nem. Nem fogom hagyni hogy a bátyám szenvedjen Yun nélkül! Na meg jobb alfa mint én.-érintettem oda az orromat a halacska szájához ő pedig nyammogta azt.

-És mi lesz Zitao-val? Mi lesz a falkánkkal?

-Taonak ott van az unokanővére, a falkának pedig van egy pótalfa.

-És mi lesz velem? Vagy rám nem gondoltál? Mi lesz velem ha te már nem leszel?

-De gondoltam.-suttogtam s szépen lassan visszaengedtem a halacskát a vízbe-Megtalálod azt akibe bevésődsz. Szeretni fogod és vigyázol rá.

-De mi van akkor ha én nem akarok bevésődni? Mi van akkor ha én téged akarlak visszakapni? Az nem számít én mit akarok?

-Ebbe neked nincs beleszólásod, ha akarod ha nem bevésődsz. Engem pedig elfelejtesz, csak egy szép emlék leszek. Nem akarsz már engem, csak egy boldog pillanat leszek az életedben a sok között.-hajtottam le a fejem és kiindultam a vízből hogy vissza mehessek Yunhoz és gyakoroljunk. Mikor visszaértem a falkám már pakolta el a cuccait amiket áthoztak és egy kazal kaját.-Woonie!-szólítottam meg a fiút.

-Igen főnök?-mosolygott rám miközben az autóm csomagtartójába pakolta a kaját.

-Szeretném ha itt maradnátok és kihasználnátok a házat ha én nem lennék.-adtam a kulcsokat a kezébe és rámosolyogtam.

-Na de...-értetlenkedett.

-Suho!-szóltam a másik srácnak.

-Igen?-nézett hátra miközben Zeloval szórakoztak.

-Vigyázz rá.-mosolyogtam és nekidobtam az autóm slusszkulcsát.

-Meglesz.-vigyorgott vissza és Zelo leteperte. Mikor elmentem mellettük megborzoltam a kis újoncom haját mire vakkantott egyet. Bementem Yunhoz és a kezébe adtam a könyvet.

-Köszönöm.-mondta és válaszként bólintottam. Tao szobájába mentem és az ajtófélfának dőlve néztem ahogy csomagol.

-Vissza jössz még?-sóhajtotta mikor becipzárazta a bőröndöt.

-Mindent megteszek.-hazudtam, de tudtam ha olyan pillanat lesz nem fogok küzdeni mert beletörődtem.

-Megígéred?-villantotta rám összeszűkített szemeit.

-Igen.-bólintottam és átkaroltam a nyakát.

-Hiszek neked.-csókolt meg.

-Vigyázz magadra.-suttogtam.

-Ezt én mondhatnám neked.-nevetett fel feszülten.

-Mit ér az élet kalandok nélkül.-nevettem én is ugyan olyan görccsel a gyomromban. Visszamentem Yunhoz és átnyálaztuk a könyvet. A fiúkat elküldtük és Reita lépett elém mikor indultak.

-Tudom hogy nem ismerlek meg minden.-vakarta a lány a tarkóját-De vigyázz magadra.-nyomott puszit az arcomra. Hatalmas meglepett pillákkal néztem rá mire elvörösödött.

-Te is vigyázz magadra.-borzoltam össze a haját, a párja megfogta a kezét és elhúzta az autóba. Miután már elmentek a varázsigéket próbálgattuk.

-Francba hogy nem megy!-rúgott a porba Yun.

-Ha nem lazulsz el nem is fog.-morogtam és megfogtam a kezét.-Próbáljuk újra!

~Itt vagyunk mi erős tűzben,

Gyere Balti küzdj és győzz le!-kántáltuk mire megjelent. Ajkai gusztustalan mosolyra húzódtak mikor megpillantott minket együtt.

-Szóval igazak a kis pletykák? Visszatért a tékozló leány?-pillantott rám, mire mély morgás hagyta el Soyun torkát.-Így viselkedni egy vendéggel.-kuncogott Balti.

-Dögölj meg.-morogta Yun.

-Csak is utánad Soyun!-vigyorgott és tűhegyes fogai kivillantak. Érzékeltem egy másik lényt is ahogy Yunt célba véve egy tőrrel le akarta szúrni.

-Vigyázz!-löktem arrébb és az oldalamba vágta, erősen szorítva csuklottam össze.

-Ayumi!-kiabált.

-Tényleg betartottad a szavad rúgott belém Jaejoong, mire Soyun farkasként elkapta a torkát és cibálni kezdte.

~Soyun. 16. Fejezet~

Fáradt voltam. De nem tudom mitől, hisz nem harcoltam, semmi megerőltető dolgot nem csináltam, max Ayu, hisz ő volt aki megtalálta a könyvet.
"És Ő az őrzője is!" Csendült Hongbin hangja a fejemben.
-Min gondolkozol? - ült a hátamhoz Jongin. Puha kezeivel a vállam kezdte masszírozni. Kopogtak
-Semmin. - adtam egy puszit a kezére. -Gyere! - szóltam ki. Reita jött be.
-Nem zavarok? - nézett Kaira. Aki tovább simigatta a vállam.
-Persze, hogy nem. Akkor nem mondtam volna, hogy gyere. - vigyorogtam.
-Csak szeretnék szólni, hogy az öcsém beteg, apa hívott. Haza kéne mennem. - fintorgott.
-Szólj Laynek és Krisnek, kísérjenek el. Figyeljék a házatokat, és ha bármi baj van, azonnal jössztök vissza. - álltam fel, kitűrtem a haját az arcából.
-Rendben. - mosolygott.
-Nagyon vigyáz magadra. - öleltem meg. -Szeretlek. - mondtam neki.
-Én is téged.
Mindig így köszönök el tőle, mivel ezzel tudtára adom, hogy sokat jelent, és nem tudni mikor mi fog történni.
Kikisértem Őket, aztán pedig szét néztem a házban, és felmenet, hallottam, hogy Tao és Ayu, nagyon de nagyon jól elvan.
Szerencsére a Ház üres volt, mert mindenki a dolgán volt, vagy járőrözni.
-Amúgy... - kezdte Kai amikor beléptem a szobámba. -Kris nagyon véd, tisztára Jacob Black. Itt morgott rám állandóan, meg, hogy nem érdemellek meg. - térdelt fel az ágyon. Épphogy csak takarta a boxer ami rajta volt.
-Kris a bétám. - léptem hozzá. -Természetes, hogy véd. - néztem rá. Egyik ujjam a boxer gumirozott részébe dugtam.
-Szeretnél valamit? - harapta be az alsó ajkát.
-Igen. Aludni egyet. - érintettem meg a mellkasát.
-Akkor ne hergelj. - hajolt az ajkaimra. Olyan érzéki csókot adott, hogy beleremegett a lábam. Felmordultam, mint egy farkas, mire belesóhajtott a számba. -Felizgat ez a morgás. - suttogta.
-Farkas fétised van? - kuncogtam. -Nem, csak Soyun fétisem. - mosolygott.
-Jó tudni. - másztam fel az ágyra, és feküdtem az oldalamra.
-Most mi a baj? - feküdt le velem szembe.
-Bizonytalan vagyok. - néztem a barna iriszeibe.
-Mitől? - kérdezte.
-Mindentől. - sóhajtottam.
-Jó Alfa vagy. Szeretnek, és melletted van Ayumi is. - fogta meg az arcom.
-De félek, hogy bárkit elvesztek. És emberek is vannak köztünk. Te, Tao, Taemin, Reita... Nem akarom, hogy bajotok legyen, és a falkámnak se. - mondtam.
-Figyelj! - fölém hajolt -Ott van apám nagy faháza Jejun. Mit szólnál, ha mi odamennénk? Ott biztonságban lennénk, amíg Ti megnyeritek a harcot. - mondta. Nem is olyan rossz ötlet.
-Ezt holnap bővebben megbeszéljük, mert nem hülye ötlet. Sőt! Fantasztikus ötlet, és a falka is veletek megy. És! Már tudom, hogy ki fog megvédeni titeket. - vigyorogtam.
-Szeretlek. - nézet rám komolyan. Melegség öntött el, és meg is lett az eredménye. Villámok kezdtek csapkodni, és kezdet esni az eső. Szóval a két alfa elemei működtek.
-Én is téged. - mondtam neki. Szíve hevesen kezdett verni, kezem pedig a mellkasára, pont a szívére raktam.
-Érzed? - nézett le a kezemre.
-Igen. - mosolyogtam rá. -És hallottam.
-Most zavarba jöttem. - bújt a mellkasomba. Felnevettem.
-Aranyos vagy. - simogattam meg a haját. Illata már rég az elmémbe éget, de ebből sose elég. Belőle sose elég.
-Gonosz vagy. - motyogta.
-Dehogy. - nevettem.
-De. - mart az oldalamba, mire felnyögtem.
-Még egy ilyen és megharaplak. - morogtam. Kuncogott.
Mellém feküdt, és magához húzott.
-Hogy is mondta a Black fiú? Ő a saját Napja? Akkor Te pedig az enyém? Mennyi fok vagy? - kérdezte.
-43-45. De farkas bőrben 55. A bunda miatt. - mondtam.
-Hát, Én se fogok fázni télen. - mosolygott
-Nem. - mosolyogtam vissza.
Jongin hamarabb aludt el, Én pedig azon agyaltam, hogy mi legyen.
*Fent vagy Ayumi? - szóltam meg telepatikusan.
*Igen. Mi a baj?
*Az még nincs, de rossz érzésem van. Nem bízok Jaejoongban, és Jongin bogarat ültetett a fülembe.
*Mi lenne az?
*Küldjük el a falkát és az embereket. Jejun van egy házuk, oda lehetne menniük, amíg mi...
*Biztonságos lenne?
*Tudok valakit aki tartozik, Ő egy vámpír mágus.
*Vámpírt, egy falka farkashoz?
*Igen. De Ő jó. Majd elmondom pontosan honnan ismerem, holnap pedig beszélünk a farkával.

Ezzel végeztem a beszélgetéssel. Másnap pedig felvázoltuk a dolgot mindenkinek, persze nem tetszett nekik, de belementek. Így mindenki készülni kezdet az útra, mi pedig Ayumival, neki kezdtünk felkészülni. Hosszú menet lesz, de ketten erősek vagyunk.

~Ayumi 15.Fejezet (+18)~

-Milyen telepátiáról beszél?-pislogtam értetlenül Yunra. -Majd elmondom.-cibált a lukhoz. -Omma! Te is jössz?-fordultam hátra hozzá. -Sajnálom! Én nem mehetek át.-hajtotta le a fejét. -De miért? -Amennyiben átlépem a pokol kapujának vonalát, senki leszek! Sem a pokol, sem pedig a menny nem fogad már magába. A purgatórium pedig a pokolnál is rosszabb. Így hát itt keresek magamnak menedéket.-lépett hátra. -De felviszünk.-értetlenkedtem. -Menj és vigyázz a bátyádra.-rohant el anyu s szemeiből könnyek csurogtak. -Omma.-suttogtam elhaló hangon. Yun átrántott a lyukon s az elmémbe sugározta ne adjam a könyvet a tündérkének. Hirtelen maszkot felvéve mutattam hogy boldog vagyok, de belül úgy éreztem menten széthullok. Ahogy hazaértünk Zitao karjai fonódtak a derekamra , s védelmezőn magaslott fölém. Arcom a mellkasába fúrtam és azt kívántam bár soha nem kellene eleresztenie. -Menjünk lefeküdni.-nyomott puszit a hajam tetejére. -Pihenjétek ki magatokat és majd holnap segítek átolvasni a könyvet úgy hogy meg is értsétek.-vigyorgott féloldalasan a tündérke. Soyun sokatmondóan pillantott felém. -Tudok olvasni egyedül is.-legyintettem felé az arcomat újra Tao mellkasának nyomtam-Amúgy sem szeretem a szabályokat, olyan uncsik. Na meg úgy is kedvem szerint fogom olvasni és senkinek nem adom oda. -Mi az hogy senkinek nem adod oda?-háborodott fel. -Te mondtad tündérke hogy ne adjam senkinek.-pillantottam rá ártatlan szemekkel. -Ohh tényleg. Asszem.-vakarta zavartan a fejét. -Ha megbocsátasz, mi pihennénk.-húzta Yun Jongint. -Mi kicsivel többet melóztunk mint te, így elfáradtunk.-kacsintottam rá-Viszlát!-intettem s bevonultunk egy szobába. -Jól vagy?-tolt neki az ajtónak s fejemet két tenyere közé fogta. -Most már jól.-vesztem el a szemeiben. -Mi volt a baj?-dorombolta a fülembe. -Omma a pokolban van.-hunytam le a pilláimat s egy könnycsepp gördült ki szemem sarkából. Teljesen lefagyott előttem. -Sajnálom.-lépett hátrébb s eleresztett. -Ne!-szóltam hangosabban s a kezei után kaptam. Szemei értetlenséget tükröztek, de a láng még ott csillogott valahányszor rám nézett. Soha senkinél nem éreztem ennyire a ragaszkodást, a bevésődés tehát ilyen.-Sajnálom.-suttogtam lehajtott fejjel, mikor eljutott az agyamig milyen gyerekesen reagáltam arra hogy elengedett. Tényleg akár csak egy óvodás akinek azt mondják mára ennyi volt a játék és ideje lefeküdni. Kezeimet magam mögé bújtattam, s lehajtott fejjel fürkésztem a cipőm orrát. Mutató ujját az állam alá csúsztatva, emelte fel a fejemet. Pillantásunk összekapcsolódott. -Nincs miért bocsánatot kérni. -De van. Túl gyerekes vagyok. A tündérke is megmondta. Mindegy úgy is lent végzem anyuval, ha nem sikerül ez az egész.-motyogtam. Arca zavart volt és nem értette miről beszélek, de könnyen megoldotta hogy befogjam. Ajkamra tapasztotta az övét s magához húzott a csípőmet karolva. Csókja mint a lángok a pokolban, nyaldosták a számat. Gerincemen végigfutó hideg miatt libabőrös lettem. Karjaimat nyaka köré fonva, tarkójánál beletúrtam a hajába. Apró nyögés hagyta el a száját s újra az ajtónak lökött. A szívem hevesen vert és teljesen feltüzelt. Ölébe ugorva, izzó testtel, lihegve csókoltam meg újra s újra. -Szeretnéd?-tolt el egy picit, de nem tudott sokáig mert tejesen megveszve faltam az ajkait. Nyakamat célba véve csókolgatott a fülemtől egészen a kulcscsontomig. Halk nyögéssel feszültem neki, s öléből lemászva az ágyára löktem. Fölé mászva nyúltam a pólója alá, s izmos hasfalát karmolásztam. Csípőmön feszülő toppom alá csúsztatta kezeit és lehúzta rólam. Hajam előre csúszva csiklandozta az arcát. Lelökött magáról s fölém kerekedett. Ledobta magáról a felsőt és a nadrágját. Rólam is lehúzta a macskanadrágomat s csókolgatni kezdte a hasamat. Kicsit kapkodni kezdtem a levegőt ő pedig megint megtalálta az ajkamat. Melleimet a markába véve játszadozott én pedig a hátába karmoltam. Ettől felbuzdulva erős karjával a derekam alá nyúlt és megemelt. Teljesen hozzásimulva csókolóztunk, a levegő izzott közöttünk. Visszafoghatatlan energiával pattintotta le rólam a tangát. Én pedig róla szakítottam le a boxert. Halk morgás hagyta el a torkát, ami pedig vicces hogy én vagyok a farkas és ő morgott. Tudja hogy kell befognia a számat. Édes illatától teljesen elkábultam, kint vihar kezdődött mikor elkezdtük. Most pedig már dörög az ég. Nyakamba csókolva engedte belém meredező férfiasságát, mire hatalmas villám csapások rengették meg az ablakokat. Ez van ha a víz és a levegő találkozik, de úgy érzem Yun és Jongin is elvannak. Pulzáló mozgással hatolt belém ki-be. -Tao...-nyöszörögtem és újra a hátába karmoltam. Lágy csókot lehelt a számra és a nyögések egyre hevesebben hagyták el a számat. Egy apró mosolyra görbült a szája s látszott rajta hogy lassan együtt lesz orgazmusunk. Egy nagy lökésnél a gerincem hátrafeszült és egyszerre nyögtünk fel. -Ayu.-lihegett miközben erőseket lökött. -Igen?-nyüszögtem. -Szeretlek.-fojtotta el a torkomból jövő sikítást és az ő torkából jövő hangos nyögést egy csókkal. Pontosan egyszerre élveztünk el. Utoljára még lökött rajtam párat majd kihúzta és mellém borult. Betakart minket és magához húzott. Mellkasára fektettem a fejem, ő pedig a gerincemen táncoltatta az ujjait. Szívverése egyre lassabb lett, de éreztem mikor rám pillantott. Akkor egy hatalmasat dobbant a szíve. Ez volt a legszebb dolog amit valaha hallottam. És a legcsodálatosabb szeretkezés ami volt életemben. Junhyung teljesen más szexpartner. Igaz vele ez csak szexkapcsolat volt. Könnyebb volt vele lenni mint másokkal mivel tudta mi vagyok, nem voltak titkok, nem voltak kötöttségek. De ahogy megláttam Taot, már nem kívántam mást csak is őt. Ahogy ezeken kattogott az agyam és a szívverését hallgattam elnyomott az álom.

~Soyun 14.Fejezet~

Elkaptam Ayumi kezét és egy szikla mögé húztam hogy biztonságban legyünk. Láttam rajta hogy kissé zavart, a szemei pedig szürkévé váltak. -Jól vagy?-kérdezte az anyja aggódóan tőle. -Ha jó cél vezérel, a könyv az öledbe hull Soyun.-pillantott rám idegen szemekkel. Az ütő is megállt bennem s teljesen lefagytam.-Mi a baj? Miért nézel rám így?-értetlenkedett Ayu már tisztult fejjel. -Mit jelent amit mondtál?-fordította maga felé az anyja. -Az hogy hiányoztál régóta? Hát ha ezt nem érted akkor kiderült honnan örökölte Jongin az eszét.-pislogott ravaszul. -Hé anyáddal beszélsz! -bocs nem hagyhattam ki.-nevetett. -Nem emlékszel arra amit utána mondtál?-tettem fel fojtott hangon a kérdést. -Nem tudom miről beszélsz.-fordította oldalra a fejét. -Mindegy. Menjünk.-kilestem egy folyosóra de a szemem elé hihetetlen látvány szegült. Karok nyúltak ki a földből, most nyugodtan hevertek de vajon meddig? -Ez az elátkozott lelkek folyosója.-közölte velünk a farkas mama-Akit ezek a karok elkapnak, soha többet nem eresztik el. Lehúzzák a pokol pincéjébe és megcsonkított testét dobják csak vissza. -Ez azért kicsit olyan mint egy horrorfilmben.-kuncogott Ayu. -Megoldom.-kezem a talpam alatt lévő poros földre fektettem és egy pillanat koncentrálás után egy hídat emeltem a karokat felett. -Előre megyek.-fogta meg a vállam Ayumi és félretolt. Nagyon hülye dolog tőle ez a pesszimizmus hogy ő fog meghalni. Nem fogom hagyni hogy megtörténjen. Akár a könyvvel, akár nélküle, de megállítjuk Bal-t. Jaejoong vajon melyikünknek szurkol? Vagy egyáltalán a jók közé tartozik? Ayumi érzi a könyvet! Vagy nem is csak a könyvet? Túlságosan tiszta és érzésekkel teli, így bizonyára érzékeny az ilyesmi hatásokra, vajon az Isteni hatások is így hatnak rá? Érdekes azt az egyet biztosan tudom. Hirtelen megtorpant, én pedig nekiütköztem. -Itt van a könyv. Érzem!-nézett rám üveges szemekkel, félt! Még szép hogy félt, hisz én is félek. -Hol van?-fogtam meg nyugtatóan a kezét. -Az alatt.-nyújtotta ki a kezét és egy hatalms sziklára mutatott a szakadék túlfelén. -Én felemelem, te pedig repíts ide. -Nem tudom hogy képes vagyok-e rá.-kezdett el kételkedni magában. -Menni fog! Itt vagyok veled! -Rendben.-adta meg magát. Kezeimet az ottami föld felé fordítottam s alápolcoltam a hatalmas sziklának. Remegő kezekkel ő is koncentrálni kezdett, s egy erős folytonos fuvallattal lebegtetni kezdte az apró kemény kötésű könyvet. Lassú de biztos mozdulattal fogta meg s ölelte magához a kis iratot. -Na húzzunk innen mert kiráz ettől a helytől a hideg. -Ja bocs az én voltam, kicsit melegem van.-válaszolt Ayu bűnbánó arccal miközben egy apró tornádó legyezte. -Bolond.-kuncogtam feszülten. Valahogy ez túl könnyű volt, hol vannak a démonok és Lucifer? -Na az ördöggel sem találkoztam.-vágott szomorú fejet Yu. -Rám kíváncsi valaki?-hallottunk egy idegen hangot. Lassan fordultunk meg, a szemünk elé nem az tárult mint amire számítottunk. -Ha te vagy az ördög igen.-pislogott Ayumi nagy szemekkel, de a száját nem tudja befogni. -Akkor örvendek a találkozásnak Ayumi.-hajolt meg a magas, feketehajú srác Yumi előtt.-Magával is Soyun.-fordult felém és előttem is meghajolt. -Nagy megtiszteltetés uram.-hajoltam meg én is, s arra vártam hogy Yumi követi a példámat de nem tette. -Hát Luci én nem ilyennek képleltelek.-csúszott ki a száján, mire az anyja is és én is könyökkel oldalba böktük.-Mivan? Tényleg nem ilyennek képzeltem!-háborodott fel rajtunk. -Bocsáss meg neki.-hajolgatott az anyja össze-vissza. -Ezt a testet Hongbinnek hívják. Szólíts csak annak.-kacsintott rá lazán. Ez a csaj mindenkivel jóban tud lenni?-De bocsáss meg nekünk egy pillanatra.-fogta meg a karom s elkezdett visszafelé húzni egy kicsit. Mikor biztos volt benne hogy senki sem hall minket visszafordult hozzám-Mivel ti is a hold gyermekei vagytok, ezáltal az én gyermekeim is. Azért kaptátok és értétek el a könyvet, mert én megengedtem nektek. Tudom hogy egyik áruló fivéretek hozott ide benneteket. Nem bízhattok benne!

Ha átadjátok neki a könyvet, az életetekre fog törni és a birodalmam is veszélyezteti.-vissza húzott a többiekhez-Most pedig szeretném ha elfogadnátok egy-egy ajándékot.-nyúlt bele a szmokingja belső zsebébe s kivett valamit. Ayumi jobb kezét elvéve egy ezüst gyűrűt húzott az ujjára, majd ugyan úgy az enyémre egy aranyat.-Ezek a gyűrűk felerősítik a lelketek erejét ezáltal az elemeket nagyobb hatásokra vehetitek rá.-indult el tőlünk-Mellesleg tetszik a telepatikus erőd.-fordult vissza Yumihoz, majd eltűnt egy lángcsóvában. Telepátia! -Ez meg milyen telepátiáról beszélt?-pislogott Ayu. -Majd elmondom!-kaptam el a karját és a rés felé cibáltam. Áttérve a vállát megfogva sugároztam az elméjébe. *Ne add neki a könyvet! *Rendben.-vigyorgott vissza. -Na menjünk haza.-ásítottam színészien. JJ a vállunkra tette kezét s otthon is voltunk. Jongin erős karját körém feszítette, Tao pedig Yumi köré.

~Ayumi. 13. Fejezet.~

Egy fura lény valami féle fekete tündér látogatott meg minket, a szívem hevesen vert és folyton Tao felé pillantgattam nehogy valami baja essen.
-Felesleges pakolni, akár most is indulhatunk.-vágtam a tündérhez. A tündérekről mindenkinek a kis miniszoknyás, pillangó szárnyas csajok jutnak eszébe de nem fenékig tejfelek azt nem tudják. Elbúcsúztam Taotól a szívemet otthagytam neki, de a fájdalmat nem láthatja rajtam senki. Nem félhetek! Jongin is átkarolt majd a fekete szárnyas madár elé álltunk. Tudom hogy tisztelni kell őt, de azt nem szabhatja meg hogy mit gondoljak.
-Élvezetes lesz az utazás.-vigyorgott engem meg kirázott a mosolyától a hideg. Vállunkra csúsztatta a kezeit és egy szemvillanásnyi idő alatt egy hatalmas őserdő szerűség közepében találtuk magunkat. A fákat moha lepte el és kígyók siklottak fel rajtuk, még jó hogy nem félek az ilyen „ijesztőnek” vélt állatoktól. Például a kígyókat pókokat kifejezetten szeretem. Lassan lépkedtünk a tündérke után.
-Tündérkém, hová megyünk?-pislogtam a hátára mire felnevetett.
-Hát kiskutyám, majd meglátod.-nevetett fennhangon.
-Tündérkém?-kérdezte elfojtott hangon tőlem Soyun.
-Miért?-vontam vállat-A tündérkém megnevezés nem sértő.-megálltam és teljes csendben figyeltem a hangokat-Sikoltás?-suttogtam ahogy hallgatóztam. Előre futva verekedtem át magam a hatalmas lapuleveleken és ágakon.
-Állj már meg Ayumi!-hallottam Soyum kiabálását.
-Van egy tippem ki fog meghalni.-hallottam a tündérke hangját.
-A nénikéd térde kalácsa.-morogtam magamnak és egy hatalmas barlang szája előtt torpantam meg.-A pokol kapuja?-kiabáltam rá meglepetten.
-Ahogy mondod.-mosolygott rám a tündérke.
-Ez most komoly?-akadt ki Yun és az idegtől tűzgömbök keletkeztek a kezében miközben remegett.
-Nyugi Yun. -fogtam meg a kezét és a vízzel eloltottam a benne lángoló tüzet.-Megcsináljuk.-néztem őszintén a szemeibe. Egy aprót bólintott én pedig elengedtem a kezét és a kis tündérkém mellé álltam.- Na meg ha rajtam múlik te mész haza élve.-vontam vállat és beindultam a barlangba.
-Nem túl előnyös hozzáállás.-lépkedett utánam ruganyos mozgással a vezetőnk.
-Ez nem hozzáállás hanem tény.-válaszoltam neki amíg Yun lemaradt-Nem fogom hagyni hogy neki baja essen és azt sem hogy a bátyámnak fájdalmat okozzon vele.
-És mi lesz a te pároddal?-megtalálta az egyetlen dolgot ami miatt én is szeretnék élni.
-Átvészeli, ott van neki az unokanővére.-hajtottam le a fejemet és azt kívántam bár csak most Tao karjai között lehetnék. Bárcsak nem születtem volna farkasként és normális életem lehetne. Talán most nem kockáztatnám az életemet mindenkiért, hanem otthon főznék a férjemre, óvodába vinném a gyerekeket és élhetnék. De nem! Nekem pont farkasnak kellett születnem és kockáztatnom a fikarcnyit sem érő életemet olyanokért akiket talán soha nem ismerek meg. Rühellem emiatt az Istennek nevezett elemet. Már ha létezik!-Isten chh. -prüszköltem mire Yun és a fekete hajú cukipofa felvont szemöldökkel rám meredt. Mindegy, eldöntöttem! Ha úgy alakul és meg kell halnia valakinek én leszek az! Hiányozni fognak, Hyung ölelései, Woonie okoskodása és a többiek. De legfőképpen az éppen csak megismert bátyám és a szerelmem.-Ha már lemegyünk, remélem az ördöggel is találkozok.-motyogtam előre mikor bekukucskáltam az egyik sarkon.
-Ne beszélj hülyeségeket!-háborodott fel Soyun.
-Miért?-fordultam hátra-Ha már tanulmányi kirándulásra jöttünk ahol az életünket kockáztatjuk olyanokért akiket sosem ismertünk és talán nem is fogunk, legalább valami olyat is lássak amire kíváncsi vagyok.
-Te kíváncsi vagy az ördögre?-hallottam az enyhe megbotránkozó hangot Yun hangjában.
-Figyelj! Ha már az istennek nevezett kis kölköt nem láthatom legalább a genyót hadlássam. Legalább ha túlélem mondhatom hogy találkoztam az ördöggel, nem csak azt hogy jártam a pokolban.
-Fura egy lány vagy te.-vágott meglepett fejet a tündérke.
-Köszönöm.-hajoltam meg és befordultam az utolsó sarkon. De az én szerencsémmel nekimentem egy rohadt nagy ajtónak.-Ó hogy az a...-fogtam meg az orrom.
-Így jár az aki hülyeségeket beszél.-kuncogott rajtam Yun mire rányújtottam a nyelvem mint egy ötéves.
-Furcsa egy páros vagytok ti ketten, Soyun alfa: Nyugodt, előre gondolkozó és kimért. Te pedig Ayumi a gyermeki hevesség, meggondolatlanság és kíváncsiság vagy. Nem is tudom melyikőtöknek szurkoljak. Érdekes egy menet lesz az biztos.-állt felettünk a tündérke.
-Maradjunk annyiban hogy a nyugodt királynő fog nyerni.-morogtam és észrevettem egy akkora rést az ajtón amin beférünk.
-Köszönjük a vezetést.-hajolt meg Yun a pasi előtt.
-Te nem jössz?-mutattam befelé miközben a csávóra néztem.
-Innentől nektek kell boldogulni, én nem léphetem át ezt az ajtót.-mosolygott rám.
-Hát akkor köszi tündérke.-vigyorogtam rá és intettem neki hogy hajoljon le. Kíváncsian hajolt le én pedig egy puszit nyomtam az arcára, tényleg olyan vagyok mint egy ötéves.
-Hát igazán nincs mit.-nevetett.
-Menjünk.-nyújtotta felém a kezét Soyun.
-Hajrá jók.-doromboltam és megfogtam a mancsát. Bebújtunk a résen és egy hihetetlenül gusztustalan világ tárulkozott elénk. A mérhetetlen rothadt hús és émelyítő kénszag fullasztóan hatott rám, a meleg már a tüdőmet is égette és a sikoltás! Begörcsölt a fejem tőle. A vörös sziklák mögött bujdokolva haladtunk egyre beljebb a pokolban. Egy arcot pillantottam meg. Ismerős de még is ismeretlen arc volt.-Mama?-fagytam le a kikötözött és kampókkal felakasztott ember előtt.
-Menjünk Ayu!-rántotta meg a kezem Yun.
-Mama!-szóltam hangosabban és szinte osonva rohantam oda hozzá.
-Ayumi?-nézett meglepetten az édesanyám.
-Mit keresel te itt?-gyűltek könnyek a szememben ahogy láttam hogy csurog a vér a húsába mártott kampók miatt.
-Mikor otthagytalak titeket, aláírtam a pokolba induló vonat belépőjegyét. -fordította el a fejét-Sajnálom.
-Tovább kell mennünk.-fogta meg a derekam Soyun maszkszerű arccal.
-Meg kell mentenünk.-csurogtak a könnyek az arcomon.
-Nem tehetsz érte semmit. Ha már ide került, nem juthat ki.
-Nem érdekel!-kisebb tornádóval emeltem fel magam és leaggattam majd levittem a földre.-Minden rendben lesz.
-Menjünk.-kapta el a kezemet Yun én pedig édesanyámat húztam magam után.

~Soyun. 12. Fejezet~

-Nekem is van. Lélek kő a neve. Mivel minden Alfa teliholdkor született, a Lelke egy pici darabja, egy ilyen kőbe záródik. - emeltem fel az enyémet.
-Jé, olyan a színe mint a Te szemednek. - mondta Reita.
-Igen. - nyújtottam neki a láncot, de az fogta magát, és rá tekeredett a kezemre. -Más csak engedély után érintheti. - húztam vissza a kezem. -Ha ez kifehéredik, akkor meghaltál. Bal ezt keresi. De azt nem tudja, hogy két ilyen kő van itt. - néztem Ayumira.
-Ki az a Bal? - kérdezte.
-Balphegor. Ő támadott meg. - ültem le. -Bal, egy felsőbb rendű démon. Csak az ilyen démonok képesek saját testben fel jönni az ember világba. Álltalában, Lucifer küldi fel őket, de Ő valamiért engedély nélkül jött fel. Nem tudom mit akar, de nála van a Könyv!
-Mi az a Könyv? - kérdezte Reita.
-A Minden lények könyve. Abban benne van, a világ össze még élő, vagy esetleg már csak mitoszokban élő, lények. Le van írva, hogy hogy tudsz megölni egy Kimérát, vagy esetleges egy farkast. Bármit. Veszélyes, főleg az Ő kezében, mert van egy sejtésem mire neki a lélek kő és a könyv. - álltam fel.
-És mire neki? - kérdezte Chanyeol.
-Elpusztítani a Mennyt. Fel akar menni. És ezt csak így tudja elérni. Akkor pedig, hatalmas háború indul, amiben se ember, se más élő lény, nem maradna életben.

Este egyedül voltam kint, kicsit körbe néztem az erdőben, Reitát nem engedtem haza, mondtam Luhannak, hogy menjen neki ruhát hozni, mivel Bal látta, Ő is célpont. Ezért nem a legjobb dolog védtelenül hagyni. Éreztem, hogy Kai rám gondol. Mire elmosolyodtam. Örülök, hogy gondol rám.
-Azt mondtad Bal-nak, hogy nincs nálad a kő?  - hallottam egy hangot. Morogva fordultam meg. Fekete hajú, fekete ruhában, fekete szárnyú férfi állt előttem. -Jaejoong vagyok. - hajolt meg. -Fekete tündér. - egyenesedet fel. -Segíteni jöttem. - húzta be a szárnyait. -Nálam van a kulcs, az utolsó elem. - emelte fel az arany kulcsot, amin két kis szárny volt. Felmorrantam. -Nem lehetne, ezt védett helyen megbeszélni? - engedte ki a szárnyát. Hátra léptem kettőt, és mi úton voltunk, szóltam Ayuminak, hogy azonnal jöjjenek hozzánk. Ember alakban engedtem be Jaejoongot, Reita pedig felsikoltott a két szárny, és fekete szem láttán.
Hamarosan megjött Ayumi is, és az egész falka, egy körbe vetődött, mi hárman voltunk közepén.
-Hallgatunk. - mondtam.
-Nem vagyunk, kicsit sokan? - ült le Jaejoong, egy kecses mozdulattal a kanapéra.
-Egy falka vagyunk, semmit se titkolunk egymás előtt. - mondtam.
-Beszélj! - szólt rá Ayu.
-Két női Alfa... hmm, tehát a jóslat igaz. - nevetett, nekem pedig most lett elegem. Torkát megragadva emeltem fel, mire kifordult, kiengedte a szárnyait, és földhöz vágott. Ayumi azonnal ugrani készült, de Jaejoong kezét felemelve, mindenkit, mozgás képtelenné tett.
-Tudod miről híresek a Fekete tündérek? - nézett rám Jaejoong.
-Igen. Tudom. - nyögtem ki.
-Akkor, ugye, nem kell elmegyaráznom, hogy bánjatok velem tisztelettel? - szorított a nyakamra.
-N..ne..m. - préseltem ki magamból a betűket.
-Akkor, ezentúl ezt várom el. - lehajolt, és megnyalta az ajkam, majd kiegyenesedve, elengedte a torkom, én pedig a hirtelen tüdőmbe tóduló levegőtől köhögni kezdtem.
-Mostmár elmondod mi ez a jóslat? - álltam fel.
-Persze. - ült le, és a többiek már tudtak mozogni. -A jóslat úgy szól, hogy két Alfa győzi le a gonoszt, de csak egy marad életben, a háborúban. Szóról szóra nem jegyeztem meg, csak a lényegét. Tehát, ebből az következik, hogy ha a háború előtt megállítsátok Bal-t, akkor minden szép és jó lesz. De, ehhez kell egy másik könyv. Csak  az a könyv nincs itt, oda pedig csak a két Alfa léphet. Szóval, irány pakolni, és úti cél a Purkatórium. - vigyorgott. Lefagytam.
-Felesleges pakolni. Akár most azonnal indulhatunk. - mondta Ayumi.
-Igaza van. - néztem Ayura. -Induljunk. Minnél hamarabb megvan a könyv, annál hamarabb végzünk Bal-al. - mentem Kaihoz. -Maradjatok itt, védett a ház. Taemin, vannak könyvek a szobám melletti könyvtárban. Reita, a kamra tele van, bármit elvehetsz.
-Vigyázatok magatokra. - mondta Tao, és megölelte Ayut. Majd Ayu egy puszit adott az ajkaira.
Ránéztem Kaira, aki kicsit lehajolt és megcsókolt.
-Vigyázz magadra. - suttogta.
-Meglesz. - mondtam.
Kai még megölelte Ayut aztán Jaejoong elé álltunk.
-Mehet a menet. - mondta Ayu.
Jaejoong felállt, és ránk vigyorgott. -Élvezetes lesz az utazás. - mondta. Kezét a vállainkra rakta, és egy nagyon fura helyre érkeztünk.
Már előre félek.

~Ayumi 11.Fejezet~

Mélyet sóhajtva vettem a kezemben a nyakamban lévő nyakláncom medalionját, éreztem ahogy Tao rám gondol és felpattantam a székből.
-Jól vagy?-pislogott rám Jongin.
-Mennem kell.-mentem gyorsan a szobámba és felkaptam egy macskanadrágot és egy éppen hogy mell aljáig érő toppot egy deszkás cipővel karon öltve. Nem volt kedvem átváltozni így lassú kocogásba kezdtem, ahogy a part mellé értem megláttam Taot ahogy a vizet nézi.-Szia.-léptem ki a fák mögül mire összerezzent.
-Szia.-mosolygott rám, én pedig mellé totyogtam-Jól nézel ki.
-Köszönöm.-lépkedtem közelebb a vízhez és leguggoltam hogy beleérjek. Hallottam ahogy közelebb lépked hozzám, majd felemelt a csípőmnél fogva. Lágyan megfordított hogy szembe álljak vele, a szívem azt hittem kiugrik, s szemeimmel elvesztem az övéiben.
-Gyönyörűek a szemeid.-fürkészett, pillantásomat lesütve pirultam el.
-Miért hívtál el?-pillantottam fel rá, mire egy féloldalas mosoly húzódott ajkaira.
-Tudom hogy belém vésődtél.-emelte fel a fejét diadalittasan.
-Ne dörgöld az orrom alá.-morogtam és próbáltam visszaguggolni a vízhez hogy játsszak vele, de nem eresztett.
-Szeretnéd tudni a döntésemet?-az ereimben megfagyott a vér.
-Ilyen gyorsan döntöttél?-suttogtam lehajtott fejjel.
-Nem volt olyan nehéz mint képzeltem.
-Ne kímélj.-erősítettem meg a szívem és az arcom maszkszerűvé vált. Ezt észre véve lassan közeledni kezdet felém, s mikor a fülemhez ért:
-Kellesz.-suttogta és megcsókolta a nyakam. Halk nyögés jött ki a torkomon s a meglepettségtől kitágult szemekkel néztem a partot. Kissé eltolt magától majd ajkaimra tapadt. Csókja birtokló és tüzes akár csak a tekintete, nyaka köré fontam a karom és a hajába túrtam, mire csípőmnél fogva magához húzott teljesen.-Ez jobb mint valaha is képzeltem.-kuncogott halkan két csók között.
-Jahj hallgass.-nevettem fel és a homokba löktem majd fölé kerülve újra megcsókoltam. Lassan a csókcsata végén lenyugodtunk és csak a tengert néztük. A homokból felkelve újra a vízhez lépkedtem. Fölé tartva a kezem kezdtem el játszadozni a cseppekkel.
-Mit csinálsz?-karolta át a derekamat hátulról és újra a nyakamat kezdte csókolgatni.
-Csak játszok a vízzel.-kuncogtam, lassan kígyószerű vízoszlop emelkedett ki a helyéről és az ég felé siklott ahogy forgattam a kezeimet. Lágyan a csuklóm köré fonódva dermedt jéggé, apró karkötővé formáltam egy kis jégfarkas medalionnal.
-Ez nagyon szép.-suttogta Tao. Jobb kézzel egy csuklólegyintéssel vált párává az egész.-Menjünk haza.-tért magához a meglepettségből.
-Rendben.-bólintottam és csípőmet karolva vezetett hozzájuk. Benyitott s minden szempár ránk szegeződött, volt velük egy lány. Apró, szép arcú lányka. Furcsa módon ahogy megpillantott elmosolyodott. Mosolya mint a vízen áttűnő fény csillogása.
-Sziasztok.-vigyorgott Tao mindenkire és húzott maga után egészen a kanapéig.
-Sziasztok.-kuncogott a lány az arckifejezésemen -Reita vagyok.-nyújtott nekem kezet.
-Ayumi. -fogadtam el és meghajoltam.
-Sokat hallottam már rólatok Luhan-től. -pislogott a farkasra majd egy apró puszit lehelt az arcára.
-Remélem nem csak rosszat.-kuncogtam mikor Tao az ölébe húzott. Soyun és Jongin léptek be kis idő elteltével a házba kézen fogva.
-Üdv nálunk.-mosolygott rám.
-Üdv.-bólintottam egy apró mosollyal az arcomon és a medálomat kezdtem megint bizergálni.
-Mi van a nyakadban?-pillantott rám kikerekedett, aranysárga szemekkel.
-A nyakláncom.-pislogtam rá.
-Szabad?-kérdezte, mikor nem tudott hozzáérni a nyaklánchoz.
-Igen.-motyogtam, amíg nem ejtettem ki a választ valahogy mintha taszította volna a medált úgy csúszott tőle egyre messzebb. Az engedélyt megkapva érhetett csak hozzá.
-Honnan van?-pislogott a szemeimbe.
-Édesapámtól kaptam, az egyik vadászata és járőrözése alatt találta egy barlangban. Amint meglátta tudta hogy nekem lett szánva. Azt mondta nagyon vigyázzak rá.-pislogtam.
-Olyan színű akár a szemeid.-nézett rám Reita.
-Igen.-eresztette el Soyun a láncot és visszalépett a bátyámhoz.

~Soyun. 10. Fejezet~

Figyeltem az esti erdőt. Ma már senki se fog kimenni, és a vámpírok se fognak mozgolódni, mivel az egész erdő  kén és pokol szagú. Tudom ki az. Tudom mit akar.
-Balfhegor! - suttogtam a nevett, mire megjelent pont a faház előtt. Gyors léptekkel mentem le a lépcsőn, és vágtam ki a bejárati ajtót.
-Örülök a megtisztelő hívásnak Soyun Alfa. - hajolt meg. Gúnyos vigyora kivillant.
-Soyun? - hallottam Reita bizonytalan hangját.
-Menj vissza! Nem mehet be, bent biztonságosabba. - néztem hátra. Bólintott, és bezárta az ajtót. De tudom, hogy az ablakból a falka is figyel.
-Gyönyörű lány. Kár lenne érte! - vette le a kapucnit a fejéről, Én pedig támadó pózt vettem fel.
-Ha hozzá mersz érni! Darabokra szaggatlak Te bestia!  - morogtam rá. Remegni kezdett a Föld alattam, kezeimben pedig tűz golyók jelentek meg.
-Nőtt az erőd apád halála óta. Tehát nálad van az amit keresek. - mondta, közben közeledni kezdett. Lassú macskás léptekkel. -Nincs nálam amit keresel. Se a könyv. Se a kulcs. Tudom mit akarsz, de nem tudom apám hová rejtette. - lejebb hajoltam picit, szemeim megvillantottam.
-A kő maga Te vagy. A kulcs pedig apád a hegyekbe rejtette, a könyv pedig már nálam van. - mondta vigyorogva.
-A kő kivált belőlem amikor Alfa lettem. - mondtam. Meglepődött.
-Tehát nem bírta a tiszta Alfa véred. Érdekes. Akkor hová raktad? - nézett rám.
-Amióta Alfa vagyok nem tudom hol van.  - kicsit kiegyenesedtem. -Az kizárt. - nézett rám.
-De, pedig így van. Szóval hagyj békén engem és a falkám is. Nincs közöm a hülye dolgaidhoz! - mondtam neki mérgesen.
-Igazad van. - mosolygott. -De azért még találkozunk Soyun! - fejére húzta a kapucnit és eltűnt. A házzal szembe fordultam, a Föld remegése abba maradt, a tűz golyók pedig eltűntek.
Mérges voltam, fáradt, és álmos.
Bementem, és egyenesen a szobámba mentem.
-Reita ma itt marad! - szóltam még le. -Senki se léphet ma ki a házból! - zártam be az ajtót. Ahogy lefeküdtem, Jongin jelent meg a szemem előtt.
-Jól vagy? - kopogott be Tao.
-Miért kérdezi ezt minden ember? - sóhajtottam.
-Reflex. - feküdt mellém.
-Ayumiba vésődtél. Döntöttél már milyen kapcsolat lesz köztetek? - néztem rá.
-Szerelmi. - suttogta.
-Úgy érzem Kai is ezt választotta, mivel nem álmodtam még rosszat. - mosolyogtam rá.
-Mit érzel amúgy? Ha Őt látod? - bújt hozzám.
-Teljes leszek. - mosolyogtam.
-Akkor, Ayumi is ezt érzi? - kérdezte.
-Persze. Minden farkas ezt érzi. Luhan is Reita iránt. - mondtam.
-Ez jó akkor. - mosolygott.
-Na, aludjunk, álmos vagyok. - motyogtam.

Másnap gondoltam kicsit sétálok kint. Tao amúgy is elment, meg a falka is szét néz a faluban, meg az erdőben.
-Egyedül? - hallottam meg Jongin hangját.
-Ezt Én is kérdezhetném. - ugrottam le a szikláról. -Mit keresel itt? És egyedül? - húztam rajta össze a pulcsit.
-Sétálni akartam, csak eltévedtem, és láttalak itt, gondoltam ide jövök.
-Jól tetted. - mosolyogtam rá. Hirtelen hajolt le, és nézett a szemembe. Lassan közeledett, és ajkait az enyémhez nyomta. Mint egy mágnes, úgy tapadtam hozzá, és túrtam a hajába.
-Ezek szerint már választottál. - motyogtam.
-Igen. És Te kellesz nekem. - homlokát a homlokomnak döntötte.
-Ezzel nagyon boldoggá tettél. - suttogtam.
-Gondoltam. - mosolygott.
-Menjünk, megmutatom hol lakunk. Ott még amúgy se voltál. - mosolyogtam rá.
-Rendben. - kézen fogott, és úgy idultunk el a faházhoz.

~Ayumi 9.Fejezet~

Jongin kiment ahhoz a lányhoz miközben én elveszve próbáltam megtalálni magam.
-Kai!-szóltam a bátyámnak.
-Mond!-fordult felém a lány öleléséből én pedig a fejemmel intettem neki hogy befelé,lassan sétálva ment be én pedig figyeltem minden lépését.
-Ha bármi baja esik JongIn-nak, széttéplek.-morogtam a lányra, mire felnevetett.
-Sokkal de sokkal erősebb vagyok nálad. És ezt amúgy én is mondhatnám az unokaöcsémre.-honnan tud róla? Pedig próbálom elfojtani. -Igen éreztem hogy belé vésődtél. Ezért vagyok nálad sokkal erősebb. Hozzád kóbor farkasok csatlakoztak, elszakadtak az előző falkától ezért vagy gyengébb akár milyen is a belső erőd. -ezek után nem nagyon figyeltem rá mert bemutatta azt a nagy tudományát-Van bétám az apám oldaláról, de valójában te vagy az. Viszont az Alfa véred ezt nem hagyja. Azért vagyok én az erősebb mert idősebb is vagyok és az én falkámba, beleszülettek a farkasok. Érted már?-egy apró bólintással nyugtáztam hogy egy pöppet egocentrikus a csaj, de még is van valami abban amit mond. De ne csodálkozzon ha alamuszi nyuszi nagyot ugrik.-Egyenrangú vagy számomra, pont mint én számodra.
-Hogy vésődtél be Kaiba?-kérdeztem kissé lenyugtatva magam.
-Tao után voltam, pár napja érkezett Kínából. És amíg vártunk, Ő betoppant abba a kis kávézóba ahol voltunk. Akkor láttam, és éreztem.-mosolygott.
-De ha bevésődsz gyönge leszel.-húztam össze a szemöldökömet.
-Dehogy leszel. Sőt! Sokkal erősebb leszel. Úgy látom, nem tudsz mindent még a farkasokról. Ha bevésődsz. Kialakul egy kapocs, ha bajod lesz, Tao megérzi, ha Ő van veszélyben, megérzed. Ő megtud gyógyítani téged, mint engem Kai. Az a kapocs ad még egy plusz löketett az erőidnek. De ha Tao meghal... vagy Kai.. ember leszel, elveszted a farkas véred, mert már nincs kiért élned. Már nem fogsz tudni átváltozni, nem lesz erőd. Halandó leszel.
-Ezt nem tudtam.-motyogtam szinte csak magamnak.
-Én mondtam hogy sok mindent nem tudsz.-válaszolta-De nekem mennem kell.
-Megyünk?-állt fel az egyik farkas.
-Igen. Ayumi, szívesen látlak titeket nálam, a házam ajtaja bármikor nyitva van nektek.
-Mi is titeket.-húztam ki magam és rámosolyogtam, de fél szemmel Tao-t néztem.
-Köszönöm a segítséget.-fogta meg a kezem mire fura fény kezdet világítani én pedig azt hittem ott kapok szívbajt tőle-Húgom!-én a húga? Pislogtam nagyokat.-Mától egy falka vagyunk, két alfával.-pillantott körbe én pedig Tao-ra pillantottam aki egy fél mosolyt küldött felém.
-Nincs mit megköszönni.-mosolyodtam el egyből ahogy Tao is.
-De! Az életemet mentetted meg.-erősködött.
-Jonginnak köszönd.-böktem a fejemmel a bátyám felé.
-Köszönöm.-nézett rá majd elindultak haza. Éreztem ahogy valaki engem nézett és láttam ahogy Tao egyre kisebb lépésekben jön felém.
-Holnap van kedved lejönni felem a partra?-vakarta meg a tarkóját zavartságában.
-Persze.-mosolyogtam rá majd adtam az arcára egy puszit, Soyun vissza adta Tao kezébe a pulóverét majd hagyta hogy felmásszon a hátára. Egy utolsó összepillantást megengedtünk magunknak és már el is tűntek a sűrű erdőben.-Srácok!-fordultam Jongin és Taemin felé-Ha szeretnétek és nincs olyan ember aki aggódjon értetek. Itt maradhattok.-mondtam komolyan.
-Ez most komoly?-nézett rám Jongin.
-Igen.-bólintottam-De ha nem szeretnétek, nem muszáj.-emeltem fel a kezeimet.
-Még szép hogy maradunk.-szólt közbe Taemin aki teljesen bezsongott attól hogy alakváltókkal fog együtt élni.
-De nincs több ilyen reggel, megértetted.-mutattam rá és mérgesen néztem.
-Öhm. -nyelt egy nagyot-Megígérem.
-A véreddel fizetsz ha megszeged az ígéretedet.-hunyorogtam rá, majd gyors tempóban mentem a szobámba, levetkőztem majd fel és próbáltam újra aludni. Félálomban még éreztem hogy Jongin mellém bújik. Egy hosszúnak tűnő álomba csöppentem. A levegő száraz,fojtós. A lélegzet vétel kín szenvedés volt számomra, de egy váratlan pillanatban egy szellő libbentette meg a hajam s mikor lélegeztem csodás friss illat járta szét a bensőmet. Az illat felé fordulva indultam el hogy megtaláljam honnan jött, ahogy elszállt a frissesség még jobban égette a tüdőm a szárazság. Rohanni kezdtem mint a villám amíg a parthoz nem értem. Ott állt ő! A szívem erősen dobogni kezdett és az égető levegő egyre jobban feszítette szét a tüdőmet. Köhögés tört rám, majd térdre rogyva kívántam azt a csodálatos oxigéndús légkört. Lassan csökkentette a köztünk lévő távolságot, mikor már előttem állt felnéztem. Szemei mint a folyékony csokoládé. A szívem még hevesebben pulzált míg hozzám nem ért. Ott kiakadt és meg meg állt.
-Tao. -pislogtam nagyokat rá ahogy betöltötte a tisztaság a lelkemet-Mit keresel te itt?
-Tudod, én azon gondolkoztam hogy barátság vagy szerelem.-állított fel s a térdem újra remegni kezdett.
-És mit döntöttél?-kérdeztem remegő hangon. Egy parányi mosoly húzódott arcára.
-Én a...-akadt meg az álom mert felriadtam. Szuper gyorsasággal vettem a levegőt és körbe pillantva néztem merre vagyok. Mikor érzékeltem hogy Jongin halkan szuszogva alszik mellettem kissé lenyugodva feküdtem vissza mellé és átöleltem. Vajon mit válaszolt Tao? Könnyek gyűltek a szemembe ahogy eszembe ötlött hogy a barátságot. Újra elaludtam a bátyámat ölelve ahogy simogatta a hátamat. Másnap reggel azt kívántam bárcsak meg sem születtem volna, egész idő alatt Taon forogtak a tekervények. Észre sem vettem hogy fáradtnak kéne lennem, bementem az irodámba és magamra csuktam az ajtót. Ott ültem egy szál magamban a gondolataimmal körülvéve. Vajon mikor akar elmenni a partra? Ahogy erre a kérdésre gondoltam egyből az álomképem ugrott elő az emlékezetembe ahogy a levegő égette a tüdőm, megremegve fejeltem meg az asztalt.
-Mi a baj?-lépett be Jongin halkan.
-Utálom a bevésődést.-morogtam és a fejemre tettem egy aktát mint egy csákót.
-Zitao-ba vésődtél be igaz?-ült le a karfámra.
-Belé.
-Milyen érzés mikor még nem tudod a döntését?-simogatta meg a fejem miközben levette róla az aktát.
-Vele álmodsz, tele vagy kétségekkel és félelemmel hogy mit válaszol. Tudod hogy ha a barátságot választja te világ életedben boldogtalan maradsz és egyedül halsz meg. Az álmokban a torkod száraz és fulladsz a levegőhiánytól. Ő az egyetlen aki az oxigéned lehet. Az elején míg nem tudod hogy van jobb a száraz, forró levegőnél még elfogadod, de amint megérzed a frissességet már csak is azt kívánod. Nekem Tao az a friss szellő, és valahányszor csak eszembe jut még jobban kívánom azt a szellőt. Mintha csak ő tartana életben. Én pedig nem bírom idegekkel.-pillantottam fel a bátyámra, aki mélyen elgondolkozva nézte az asztalt.

~Soyun. 8. Fejezet~

-Jól vagy? - hallottam meg Kai hangját. Nem emlékszem, hogy kerültem a másik Alfa házába, de mire tisztulni kezdet az agyam, Tao karjaiban voltam. Aki kétségbeesve ringatot. Ők most bent vannak, megkértem a falkám, hogy beszéljenek a másik falkával.
-Igen. Mostmár jól. - fordultam felé. Fázott, látszott rajta. -Gyere ide. - intettem neki. Két lépés után már engem ölelt.
-Ayu elmesélt mindent. Az érzést ha bevésődsz... Annyira féltem, hogy elveszitlek. - motyogta a nyakamba. -Alig háromszor láttalak, de... már nem tudok másra gondolni csak rád! Rád! Rád! Rád! - ismételgette.
-Ez elmúlik. - motyogtam. -Ez azért van, mert a párom vagy. Neked kell dönteni, hogy; barát, vagy pedig több. És akkor elmúlik. - szorosabbra fogott, Én pedig a hajába túrtam.
~~Soyun jól vagy? - hallottam meg Xiumin hangját a fejemben.
~~Igen. Most már jól. Hamarosan haza megyünk, nyugtasd meg Reit ha oda értek.
~~Pár perc és ott leszünk. - mondta Lay.
~~Köszönöm.
-Nagyon elgondolkodtál. - hozott vissza Kai hangja.
-Csak a falka lemaradt tagjai szóltak hozzám. - engedtem el.
-Kai! - hallottam a lány hangját.
-Mond. - fordult hátra. Felsóhajtott, és elengedett.
-Bent talizunk. - mosolyogtam rá. Bólintott és bement.
Jó fél percig figyeltem a lányt, aztán rám meredt azzal a szürkés kék szemeivel.
-Ha bármi baja esik Jonginnak szét téplek. - vicsorgott rám. Felnevettem.
-Sokkal de sokkal erősebb vagyok nálad! - nevettem. -És amúgy, ezt Én is mondhatnám az unokaöcsémre is. - meglepődött. -Igen, éreztem, hogy belé vésődtél. Ezért vagyok sokkal erősebb. Hozzád kóbor farkasok csatlakoztak, elszakadtak az előző falkától azért vagy gyengébb akár milyen is a belső erőd. Én uralom a tüzet - emeltem fel a bal kezem amiben egy láng csóva jelent meg -És a földet. - emeltem meg a jobb kezem és egy gyönyörű rózsa bokor jelent meg oldalt. -Te a vizet és a levegőt. Látszik a szemeden. Én apám vonalát kaptam, így az Ő erejét is. - felemeltem a jobb kezem, mire villámlot. -Van már bétám, apám oldaláról, de valójában Te vagy az. Viszont az Alfa véred ezt nem hagyja. Azért vagyok Én az erősebb mert idősebb is vagyok, és az Én falkámba bele születtek a farkasok. Érted már? - bólintott. -Egyenrangú vagy számomra, pont mint Én számodra. - néztem rá.
-Hogy vésődtél be Kainak? - váltott hangnemet Én pedig elmodolyogtam.
-Tao után voltam, pár napja érkezett Kínából. És amíg vártunk, Ő betoppant abba a kis kávézóba ahol voltunk. Akkor láttam, és éreztem. - mosolyogtam.
-De ha bevésődsz, gyenge leszel. - lett mérges. Felnevettem.
-Dehogy leszel! - mosolyogtam rá. -Sőt! Sokkal erősebb leszel. Úgy látom, nem tudsz mindent még a farkasokról. Ha bevésődsz. Kialakul egy kapocs, ha bajod lesz, Tao megérzi, ha Ő van veszélyben, megérzed. Ő megtud gyógyítani téged, mint engem Kai. Az a kapocs ad még egy plusz löketett az erőidnek. De ha Tao meghal... vagy Kai.. ember leszel, elveszted a farkas véred, mert már nincs kiért élned. Már nem fogsz tudni átváltozni, nem lesz erőd. Halandó leszel.
-Ezt nem tudtam. - motyogta.
-Én mondtam, hogy sokmindent nem tudsz. Viszont nekem mennem kell. - indultam be.
-Megyünk? - állt fel Kris.
-Igen. - bólintottam. -Ayumi, szívesen látlak titeket nálam, a házam ajtaja bármikor nyitva van nektek. - fordultam a lányhoz.
-Mi is titeket. - mosolygott.
-Köszönöm a segítséget. - fogtam meg a kezét. Fény jelent meg a tenyereink közt. -Húgom. - néztem rá. -Mától egy falka vagyunk, két alfával. - néztem mindenkire, mindenki fejet hajtott, és a kapcsolat megtörtént. A többiek is csatlakoztak egymáshoz. Egy falka lettünk.
-Nincs mit megköszönni. - mosolygott Ayumi.
-De! Az életem mentetted meg. - engedtem el a kezét.
-Kainak köszönd. - mondta Ayu.
Ránéztem a fiúra.
-Köszönöm. - mondtam, bólintott. -Menjünk fiúk. Irány haza. Újra kell szervezni a járőrözést. - indultam ki. Kai mellett elmenet adtam az arcára egy puszit, és kint levettem Tao pulcsiját, farkas alakot vettem fel, megvártam Taot amíg felül, és már be is vetettem magam az erdőbe.
Otthon Reita sírva rohant ki egy köntössel a kezében,  és vágódott nekem. Szokása a fejét a bundámba fúrni, de most azért mert sírt.
-Úgy aggódtam érted. Azt hittem szívbajt kapok amikor Luhan majd kibukott, és mondta, hogy bajod van. - szipogta. Közben Tao már be is ment.  Megböktem a orrommal.
-Tiszta ideg lettem. Meg ettem hat szendvicset. - engedett el. Hülye röfögő hangon nevettem. -Te most kiröhögsz? - karba tett kézzel állt meg előttem. -Szégyeld magad! Halálra aggódtam magam, és ezt kapom? - az orromra dobta a köntöst. -Beadom a válópert! - trappolt be. Átváltoztam embernek és nevetve mentem utána.
-Szeretlek Te zabagép. - karoltam át a vállát.
-Jól vagy amúgy? - nézet fel rám. Nem is tudtam, hogy nagyobb vagyok.
-Igen. Szerencsére.
Bent a maradék falka üdvözölt, és Én pedig felmentem a szobámba.

~Ayumi 7. Fejezet~

-Jóreggeeeeeeeelt!!!-kiabált mellettem Taemin mire úgy megijedtem hogy hanyatt vágódtam a székemmel.
-Ha még egyszer elkiabálod magad...-pattantam fel és felkentem morcosan a falra-Kiharapom a nyelved.
-Soha ne keltsd fel!-mondta neki Jonghyun- Akkor nyűgös és hisztis lesz.
-Nem vagyok hisztis.-morogtam összeszűkített szemekkel és kimentem a konyhába hogy megigyak egy kancsó kávét.
-Jó reggelt.-jött ki kómásan a konyhába Jongin miközben a szemeit dörzsölgette.
-Jobbat.-fejeltem le az asztalt-Kávé lefőzve.-mutattam a kancsó irányába.
-Köszönöm.-öntött magának és fülön fogta a kancsót is, letette elénk majd ő is megfejelte az asztalt.
-Ti tényleg testvérek vagytok.-lépett be Dongwoon.
-Öltözzünk Jongin, boltba kell mennünk.--mondtam még mindig az asztalt fejelve.
-Rendben.-emelte fel a fejét majd az enyémet is-Akkor igyunk vagy két kancsó kávét.
-Jó ötlet.-ittam meg a bögrém tartalmát-Akarsz farkas háton menni?-pislogtam rá.
-Azt hogy?-tágultak ki a szemei.
-Én farkas vagyok drágám, te pedig a hátamra ülsz.
-Elbírsz te engem?-pislogott végig rajtam-Hisz olyan pici vagy.
-Ez jó vicc volt.-röhögtem el magam-Na akkor te fogod az én ruháimat is.-kuncogtam.
-Azért hozz kicsit több ruhát mint tegnap.-szűkítette össze a szemeit.
-Oké akkor most bepakolok egy rövidnadrágot is.-kuncogtam és beletettem a kis bőrzacskóba és Jongin kezére kötöttem, hátára egy táskát adtam. Átalakultam farkassá mire a két fiú tág szemekkel nézett.
-Azt kérdezi hogy még mindig kicsinek tartasz?-röhögte el magát Junhyung.
-Nem már nem gondolom.-pislogott rám és lassan nyúlt felém de a bundámtól pár centire megakadt a keze. Neki nyomtam a tenyerének a fejem ő pedig mint egy kutyust kezdett el simogatni. Halk doromboló hangot hallatva végig nyaltam az arcát.-Pfuj.-röhögte el magát.
-Na menj a hátára.-lefeküdtem hogy a hátamra tudjon mászni, s miután felmászott gyors futásnak eredtem. Ami autóval negyed óra én öt perc alatt futottam le a távot. Mikor oda értünk egy sikátorban öltöztem fel.
-Te menj vegyél valami húsfélét.-adtam a kezébe pénzt.
-Mennyit?-pislogott a sok bankjegyre.
-Sokat.-kuncogtam-Amint megvettem a kenyeret megyek utánad.-egy apró bólintással indult meg az egyik henteshez, én pedig bementem a legelső pékségbe.
-Jó reggelt.-köszöntem a pultosnak egy apró mosollyal az ajkaimon.
-Magácskának is.-vigyorgott vissza a férfi. A zsömlékhez mentem mikor belém ütközött valaki.
-Upsz, bocsánat.-nyújtotta a kezét a fiú.
-Semmi baj.-mosolyogtam fel rá mikor megláttam az arcát éreztem bevésődtem. Nem ez nem lehet, én nem vésődhetek be! Attól csak gyönge leszek! Nem! Nem szabad, nem érvényes!
-Alakv...-kezdte el mondani a nevünket mikor meglátta a szemeimet.
-Cshsss -fogtam be a száját-Ki ne merd hangosan mondani.-tágultak ki a pupilláim ahogy közel hajoltam hozzá. Ő volt az én múltam, jelenem és a jövőm.
-Te most?...-motyogta még mindig a tenyerem alatt.
-Nem!-léptem hátrébb és felkaptam a kosarat. Gyorsan a pulthoz mentem és kifizettem a megvásárolt termékeket. Kiszáguldottam a boltból és a szökőkúthoz mentem hogy Jongin meglásson ha kilép a hentestől. Mikor kilépett az idegen fiú a pékségből a szemeimmel csak őt figyelve követtem minden mozdulatát. Bement abba a boltba ahol a bátyám volt és kis idő múlva Jongin lépett ki azon az ajtón.
-Remélem ennyi elég lesz.-pislogott rám és a telepakolt táskára.
-Bizonyára.-figyeltem még mindig az ajtót.
-Mit éreznek azok az emberek akikbe bevésődnek?-kérdezte elgondolkozva.
-Biztonságot, nyugalmat és védelmet.-pislogtam rá-Menjünk haza.-mosolyogtam rá.
-Oké.-mosolygott vissza és éreztem egy tekintetet a hátamban, bementünk a sikátorba és újra átalakultam. Felmászott megint a hátamra In én pedig kocogva indultam meg. Mikor haza értünk elpakoltuk a megvásárolt élelmiszereket és Dongwoon főzőcskézni kezdett. Tudom hogy a nők dolga főzni, de Dongwoon nagyon szereti így felváltva szoktuk csinálni. Az órák elteltével Jongin hirtelen felordított és a mellkasát szorongatva borult térdre a nappaliban.
-Jól vagy?-rohantam oda hozzá és letéptem róla a pólót, de semmi sem volt ott.
-A mellkasom.-szorította de semmi nem volt ott. A szíve rendesen vert szívinfarktus nem lehet.
-Csak nem.-akadt el a lélegzetem és eszembe villant a másik alakváltó.-Lehetetlen.
-Mi?Mi?Mi?-pattogott mellettem Taemin- Jonginba bevésődött.-makogtam és lehúztam hogy üljön és nyugodjon le.
-Ez nagyon fáj!-kiabálta és még mindig a mellkasát szorongatta.
-Hol érzed?-fogtam meg a mellkasát.
-Nem tudom! Nem messze innen.-nyüszögte.
-Zelo te itt maradsz.-vigyázz rájuk-Fiúk, megkeressük.
-De ő csak egy másik alakváltó...-dünnyögött Chan.
-A bátyámba vésődött be.-morogtam idegesen és felkentem a falra-Azt teszed amit mondok!
-Igen is!- látszott a félelem a szemeiben. Kirongyoltam az ajtón és a ruháimmal nem törődve egy ugrással átváltoztam. Idegen szagot érezve kezdtem rohanni amíg megéreztem a vérszagot. Nem sokra rá meg is találtam a lányt nehezen gyógyuló sebekkel.
-Nyugodj meg.-alakultam át emberré.
-Mit...?-akadt el a hangja.
-Cshsss. -a sebre pillantva láttam hogy nem tud teljesen megtisztulni mert valami porszerű savas anyag tapadt a sebbe- Meg kell próbálnom valamit, ez egy picit fájni fog.-erős levegőmozgást csinálva próbáltam kifújni a sebből azt a savas izét de nem mozdult és csak felkiabált.- Junhyung. -szóltam a bétámnak-A hátadon visszük haza. Dongwoon, Kyungsoo ti menjetek keressétek meg a falkáját, mondjátok el hol van. -Hyung hátára emeltem én pedig fölültem mögé hogy tartsam. A leggyorsabb tempóval is tíz perc volt amíg haza értünk. Jongin a kanapén feküdt még mindig a mellkasát szorongatva, így lelöktem a dohányzó asztalról mindent és oda fektettem a lányt.-Add a kezed.-kaptam el a bátyám kezét és végig karmoltam hogy kiserkenjen a vére. Ráfektettem a lány sebeire hogy belecsorogjon a vér a sebbe. Láttam ahogy tisztul a seb és jobban gyógyul.
-Mi az isten?-nézett nagyot az idegen srác akit ma láttam a pékségben, mert ő lépett be az ajtón.
-A bevésődött ember vére meggyógyítja a az alakváltót bármilyen gyönge. Bármilyen halálos sebe van.-magyaráztam mindenkinek. Lassan a bátyám már nem szorította a mellkasát és a lány is meggyógyult.
-Mi tette ezt vele?-térdelt a srác a másik a lányhoz fordulva mellettem, míg én a bátyámhoz térdeltem.
-Nem tudom.-motyogtam-De a szaga mint a rothadó bűz, égette az orrom. Hozok nekik vizet.-álltam fel és magamra kaptam a kis köntösömet. Kimentem a konyhába és két nagy pohár vizet engedtem. Nem vésődhetek be, mi történt ezzel a farkassal is? Elgyengült. Én nem lehetek gyönge. -Tessék.-tértem vissza a nappaliba és odaadtam a lány vizét, majd lassan felültettem Jongint is és megitattam.-Meg kell keresnünk azt a lényt.-motyogtam.
-Nem mehetsz utána.-kapta el a kezem JongIn és aggódó szemekkel nézett-Most találtam meg a húgomat, nem veszthetem el újra.
-Tudok vigyázni magamra.-mosolyogtam rá és megszorítottam a kezét.
-Kérlek ne menj.-fogta meg a kezemet az idegen fiú.
-Rendben.-nem tudok mit mondani, ha ő megkér valamire nem tudok mit tenni azt teszem.

~Soyun. 6. Fejezet~

Taemin végig beszélt, olyan volt mint egy rádió.
-Taemin hallgass már, nem látod, hogy zavarod Soyun-t? - szólt rá Kai.
-Bocsánat. - mondta Taemin.
-Hol laktok? - kérdeztem.
-A Moon panzióban. - válaszolt Kai.
-Akkor erre. - intettem jobbra.
-Egyébként, úgy olvastam, nő nem lehet Alfa. - mondta Taemin.
-Hát nem is. De apám meghalt, és Én kaptam a posztot. - válaszoltam.
-Sajnálom. - mondta Kai.
-Kösz. - kurta válasz. Megálltam a panzió előtt, és megfordultam. -Este ne nagyon mászkáljatok kint. Főleg ne sikátorban. - indultam el.
-Soyun, várj! - szólt utánam Kai.
-Igen? - néztem rá.
-Köszönjük. Hol tudlak majd elérni? - kérdezte.
Mire válaszolni tudtam volna egy csaj állt meg kettőnk közt. Volt ám acsarkodás, és fel is vágták a lány nyelvét, plusz, nem tudom, hogy lehetséges, de Ő is alfa volt. Fura, hogy egy körzetben két Alfa van.
Mialatt ezek körbe vették a két fiút, Dongwoo szólt, hogy meg van a másik vámpír. Ezért megfordulva, azonnal farkas alakot vettem fel. Irány a sziklák.

Az erdőben kicsit lelassultam, csak ügetve tartottam a célom, futni nem akartam.

Kris már ott állt, az egyik szikla tetején, ember formában, a vizet kémlelte. Felnyüszítettem neki, mire lenézett, és két ugrással már előttem állt. Kris magas, 194 cm így egy szintben volt a feje a pofámmal.
Nem szólt, csak megfogta az arcom, és ahogy átváltoztam emberré úgy tapadt az ajkaimra. Mohón faltuk egymást, ittam magamba minden érintést, minden sóhajt, minden mozdulatot. Ez volt az utolsó estém vele, és ezt Ő is tudja, éreztem az érintésein, és a vállamon a könnyeit. Kétségbe esett szeretkezés volt ez mindkettőnknek. És végül lépés az volt, hogy végleg beengedtem a tudatomba Kait. Ezzel lezárult Kris-szel való kapcsolatom, és megnyílt a Jonginnal való, akár szerelmi szál, akár bevésődésnek a szála, ezt neki kell eldönteni. Nekem már első perctől, Ő lett a világ. Ha úgy dönt, mással akar lenni, a szerelmi kötelék eltörik, és csak a baráti, bevésődés kötelék marad, és akkor egyedül leszek, és magányos, aki élete végéig védelmezi Kait, mert akkor már nem lehet párom. De neki igen, mert Ő ember.
Dilemma. És fájdalmas dilemma, hiszen, ha úgy dönt más kell neki, az nekem nagyon fog fájni, mert azt csak Én érzem.
-Köszönöm, hogy boldog lehettem melleted. - búcsúztam Kristől.
-Én köszönöm, az utolsó érintéseket. - mosolygott keserűen. Bicentettem, és farkas alakot vettem fel, berohantam az erdőbe, aztán vonyítani kezdtem. Hangom berezegtette az egész erdőt.
Haza rohantam, és meztelenül léptem be házban. Csend volt, mindenki aludt, vagy épp járatoznak.
Lezuhanyoztam, és Én is ágyba bújtam. Holnap este Én megyek járatozni.
Reggel Tao szét verte a fejem mire a bolthoz értünk.
-Menj, hoz pár kenyeret. - mondtam neki és elzavartam.
-Vén nyanya! - csipte meg az oldalam és elrohant.
Kuncogtam egyet, és szinte belebújtam a hűtőben amiben a húsok voltak.

-Kicsit sok ez a hús, nem? - hallottam egy ismerős hangot.
-Nem. Nem egy napra vásárolok. - hajoltam ki, és bevertem a fejem. -Fene essen bele! - morogtam.
-Nagyon fáj? - fogta meg a fejem. -Már nem. - mondtam. És elvesztem a szemeiben.
-Miért bíbor a szemed? - fogta meg az arcom.
-Alfa szín. - motyogtam.
-Gyönyörű! - mondta.
-Köszönöm. - hajtottam le a fejem.
-Yun, képzeld.. Oh, elnézést. - hallottam Tao hangját.
-Tao, Kai, Kai Tao a hülye uncsim. - mutattam be őket.
-Szia. Kim Jongin. - hajolt meg Kai.
-Huang Zitao. - hajolt meg Tao. -És nem hülye. Csak picit. - nevetett. Vele nevettem és Kai is.
-Soyun... megadod a számod? - kérdezte Kai.
-Persze. - kezébe adtam a mobilom, aztán pár perc múlva már vissza is kaptam.
-Majd hívlak. - intett és le is lépett, pár hús bepakolása után.
-Ő az akibe bevésődtél? - kérdezte Tao. Bólintottam.
-Menjünk. - indultam el.

-Na, kaja van, de Reita jön hat után Luhannal. Én, Lay és Dongwoo, Baekhyun, megyünk járatozni, Te pedig légy jó. - pakoltam el mindent.
-Mikor viszel engem is? - kérdezte Tao.
-Holnap elmegyünk csak ketten a partra. - néztem rá.
-Háton? - kiskutya szemek.
-Úgy. - bólintottam.
-Oké. - nevetve szaladt ki.
Elköszöntem Taotól, majd farkas alakban, bevetettem magam az erdőbe.
Volt egy kiugró, oda leraktam a táskát, és a fiúk is. Én indultam jobbra, Dongwoo balra, Baekhyun előre, "hátra" pedig Lay. Négy féle válva portyáztunk.
Fél tíz után, valamit megéreztem. Nem tudom, hogy Mi lehet, de nem ember, vámpír, vagy farkas. Aztán megjelent előttem. Hosszú karmaival a mellkasomba mart, amitől felüvöltöttem, és összerogytam. Nem tudtam tartani a farkas alakom, így térdre rogyva ember alakban néztem fel a csuklyás valamire. Szeme ki villant. Vörös volt akár a Rubin, ajkain gúnyos mosoly. Elviselhetetlen fájdalom kezdet bennem szét terjedni, éreztem, hogy a fiúk elszakadtak a kapcsolattól, hallottam őket, de nem tudtam válaszolni.
-Meg vagy! - mondta az a valami. Én pedig kínkeservesen megemeltem a kezeim, és a vérző, már gyógyuló sebeimre raktam. Nagyon nehezen forrt össze a seb. Szinte, mintha valami marná. Mikor felnéztem újra már csak egyedül voltam ott, meztelenül, és vérezve, fájdalommal a testemben.

~Ayumi: 5. fejezet~

Éreztem hogy valami nincs rendben. Én és a falkám nem foglalkozom vámpírokkal és egyéb lényekkel, mert lehet Alfa vagyok de nincs családom akikre vigyázni kellene. Legalább is eddig nem volt, JongIn ahogy az ajtómon belépett tudtam hogy különleges kapcsolatunk van. Átéreztem amit ő érzett és fordítva. Tudom hogy csak pár órája ismerem, de most érzem hogy fél.
-Fiúk!-kiabáltam mindenkinek, a telepátia és a hanghatással közös egyveleggel.
-Mi a baj?-rohant oda Hyung és Woon.
-Jókor jelentek meg ti is.-morogtam-Mennünk kell!
-Hová?-pislogtak egyszerre.
-JongIn bajban van.-vettem le a ruhám és a bokámra kötöttem egy kis bőrzacskóban egy pólót és egy bugyit. Átváltoztam, gyors rohanásban iramodtam JongIn felé. Barna szőrömön a nap csillogott, fogaim kivillantak mikor egy másik Alfát pillantottam meg a bátyám mellett. A hideg végig futott a gerincemen és vissza változtam. Felrángattam magamra a "ruhám" és az idegen farkas és a bátyám közé álltam.-JongIn, menj a közeléből.
-Ayumi.-nézett rám meglepedten-Te mit keresel itt? És hol a ruhád?-tágultak ki a pupillái és rámadta a dzsekiét.
-Azta.-esett le Jongin melletti srác szája mikor kivillant combom.
-Takarodj a bátyám közeléből.-morogtam az idegen farkasra.
-Ha a bátyád, neked kellett volna megvédened a vámpírtól.-acsargott felém az Alfa.
-Vámpír?-egyenesedtem fel-Jól vagy?-fordultam Jongin felé.
-Igen. Mi ez az egész?
-Hazaviszlek.-foogtam meg a karját.
-Furcsa egy család lehettek ha semmit nem tud rólad.-döntötte a fejét oldalra az idegen.
-Menj vissza a falkádhoz, innen megoldom.-vicsorogtam felé-Srácok! Vegyetek minket egy nagy körbe.
-Ilyen fiatalon Alfa.-dünnyögött-Van még egy.-bólintottam és gyors léptekkel megindultunk haza.
-Suho. Hozd a kocsit!-elrohant haza mi pedig vártunk.
-Mi ez az egész?-vont felelőségre JongIn.
-Otthon mindent elmagyarázok. Bízz bennem.
-Rendben.-bólintott. Megérkezett az autó és belöktem a két fiút hátra.-De nekem itt a kocsim.
-Majd Chanyeol elhozza.-mutattam rá-Zelo te is ülj be.-gyors bólintás után beugrott az anyós ülésre. Gyorsan hajtva száguldottam és befaroltam a ház elé. Kiszimatoltam a levegőbe hát ha itt van az a vérszopó. Mikor éreztem hogy tiszta a levegő, belökdöstem az embereket gyorsan. Mindenki bejött a lakásba és egymást nézték.
-Elmondod akkor hogy mi ez?-fordult felém JongIn. Szemeimet becsukva, szívem megacélosítva, kihúztam magam s sóhajtottam egyet.
-Alakváltók vagyunk. Ahogy az a lány is akivel voltatok amikor megtaláltalak.-az elutasításra felkészülve figyeltem rá.
-És te vagy a főnök?-mosolygott rám.
-Mondhatni.-pislogtam nagyokat-De mi inkább Alfának hívjuk.
-Szuper. És ez hogy megy?-fogta meg a csuklóm és a kanapéra húzott.
-Öhm, hát ez bonyolult.-vakartam meg a tarkómat- A tudósok ezt úgy hívják hogy genetikai mutáció. Mi inkább "varázslatnak" hívjuk, apáról az elsőszülött gyerekre száll ez a dolog. Rendszerint fiú gyermekek születnek először.
-És hogy hogy te lettél...?-hagyta befejezetlenül a mondatot.
-Farkas?
-Igen.
-Nekem nincs vértestvérem. Az elsőszülött pedig, te vagy. Neked nem alakváltó az apád, így én örököltem a gént. Az átváltozás gyors de kicsit fájdalmas elsőször. A gerinced recsegve ropogva meghajlik, a csontjaid átformálódnak, a szerveid az elsőnél eldeformálódnak. A testhőd megnő. Minden más lesz, a látásod, szaglásod és a hallásod javul. Én élveztem az első futásokat, vadászatokat. Mindent. 16 éves korban történik meg ez az egész. Egy ideig apu falkájához tartoztam, de az idő elteltével egyre csak az Alfa vérem jött elő. Aztán ott hagytam őket. Magányos farkasként róttam az erdőket. Junhyunggal talápkoztam először, ezért is ő a bétám. Kis idő elteltével a többiek is hozzám csapódtak, legutoljára Zelo.-mutattam az ujoncomra.
-Mióta vagy Alfa?-nyűgözte le a bátyám barátját a sztorim.
-Körülbelül három éve.
-És ez nem olyan mint mikor polgármestert választanak? Hogy x évente újra választás van?
-Nem.-vontam fel a fél szemöldököm-Ez egy életre szól. És nem, nem élünk örökké. Ugyan úgy öregszünk mint ti.
-És a többi falka? Nincs háború?
-Nincs. Mi nem támadjuk meg őket, ők sem minket.
-Miért morogtál Soyunra?-hümmögött JongIn.
-A család szent. S ha te veszélyben vagy az nekem fájdalom. Ennél a családi köteléknél csak a bevésődés az erősebb.
-Mi az a bevésődés?-pislogott a bátyám.
-Az olyan mint a Twilightban.-magyarázta neki a haverja.
-Nem olyan.-vágta rá Kyungsoo-Mikor meglátod a bevésődésed tárgyát azt érzed hogy az idő megállt. Lepereg előtted a lelki társad egész addigi élete. Csak ő jár a fejedben, nem tudsz többé máshoz érni úgy. A szíved megtelik érzelemmel, s csak ő tart a földön. Vigyáznod kell rá, minden porcikád csak érte kiabál.
-Szóval olyan mint a szerelem.
-Nem, mi is a neved?
-Taemin.
-Na szóval Taemin, nem olyan mint a szerelem. Ez erősebb.
-Értelek.-hümmögött.
-Eldönthetitek hogy hazamentek, vagy itt maradtok.-álltam fel.
-Én maradok. Meg akarom ismerni a húgomat.
-Én sem lépek ki egyedül amikor egy vámpír rohangál.
-Akkor mit kértek vacsira?-mosolyogtam mindenkire.
-Melegszendvicseeeeet.-mondták kánonban.
-Csinálom.-kuncogtam. Bevonultam a konyhába és megcsináltam egy kazal kaját, leültünk enni.-Holnap nekem be kell mennem a faluba, elfogyott a kenyér.
-Bemehetek veled?-kérdezte teli szájjal JongIn.
-Persze.-mosolyogtam rá. Evés után mindenki bedől az ágyakra én pedig az irodámban üldögéltem mikor bealudtam.